kapubanner for mobile

Zenei menedzser képzés indul a Debreceni Egyetemen

Hazánkban elsőként a Debreceni Egyetem (DE) indít zenei menedzser mesterképzést, hogy egy folyamatosan megújuló, szerteágazó szakterületen is piacképes diplomát szerezhessenek a hallgatók - jelezte az intézmény sajtóközpontja hétfőn az MTI-nek.

A DE gazdaságtudományi karának és könnyűzenei intézetének négy féléves mesterszakja minden szempontból hiánypótló lesz - idézi a közlemény Bács Zoltán egyetemi kancellárt, az új képzés szakfelelősét, aki kiemelte: két év alatt piacképes tudást, átfogó szakmai ismereteket szerezhetnek a menedzseri szakmáról a hallgatók.

A könnyűzenei képzés felsőoktatási bevezetésénél is rendszerben gondolkodtak, aminek egyik legfontosabb eleme a produkció, a művészeti érték, a másik a menedzsmenttel foglalkozó szakemberek jelenléte, valamint a szükséges technikai háttér megteremtése

- magyarázta a kancellár, megjegyezve, hogy a zenei menedzserek sokrétű munkát végeznek, ezért speciális ismereteket és képességeket igényel ez a hivatás.

Hozzátette, a zeneiparban is felértékelődik a gyakorlati tudás, amire ugyan autodidakta, tapasztalati úton is szert lehet tenni, de az egyetemi képzésnek köszönhetően rövidebb idő alatt nyílhat lehetőség a szükséges piaci ismeretek megszerzésére.

A gazdaságtudományi kar a könnyűzenei intézettel közösen dolgozta ki a mesterszak részleteit, az oktatásba neves szakembereket, szakmai szervezeteket is bevonnak, de fontos az is, hogy a zenei, művészeti, kulturális példák mentén valósuljon majd meg a szakemberek képzése – jelezte Fenyves Veronika kari vezető.

Kapusi Kálmán, a könnyűzenei intézet igazgatója hozzátette: már 2021-ben, a kortárs könnyűzenei alapképzés indulásakor felmerült a zenei menedzser mesterszak meghirdetése, amely többszintű szakmai háttérrel megtámogatott hiánypótló képzésként érhető el szeptembertől a Debreceni Egyetemen.

Tabár Zoltán, a Magyar Zenei Menedzserek Egyesületének elnökségi tagja kiemelte: több ezer olyan produkció van az országban, amelyek hozzáértő irányítást igényelnek, ehhez szakemberekre van szükség, ami jelentősen felértékeli a DE új képzésének jelentőségét.

Bakó Csaba, a Tankcsapda produkciós menedzsere szerint a zenei menedzsereknek egyfajta plusz zenekari tagként a produkció minden részére rálátással kell lenniük, a turnék szervezésétől, a koncertek, fellépések körülményein át a sajtónak adott interjúkig és közösségi médiás megjelenésekig.

"Egy-egy zenei produkciónál rengeteg pluszmunkát kell végezni a zenei rész megalkotása, a dalírás és a hangszerelés mellett. Folyamatos tanulásra, önképzésre van szükségük azoknak is, akik már évtizedek óta a pályán vannak" - mondta Bakó Csaba, megjegyezve: a debreceni képzés országosan egyedülálló abból a szempontból is, hogy egy helyen és egy időben nyílik rálátás az egész szakmára, "gazdasági, zenei, koncertszervezési, kommunikációs értelemben egyaránt".

A négy féléves, 120 kredites mesterszakra bármilyen alapképzés elvégzését követően lehet jelentkezni.

Az első évben általános menedzser kompetenciákat lehet elsajátítani, művészeti háttértudásra tehetnek szert a hallgatók, a második évben a speciális menedzser tárgyakat tanulhatják.

Klasszikus és könnyűzenei menedzsment is szerepel a képzés rendszerében, ennek megfelelően a lehető legszélesebb spektrumban - többek között turnémenedzsmentből, pénzügyi ismeretekből, zeneipari jogi szabályozásból, a social media és az influencerek szerepéről - készítik fel a leendő szakembereket - írták a közleményben.

  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Február 15-ig lehet jelentkezni a felsőoktatásba

Az Oktatási Hivatal közlése szerint február 15-én éjfélig lehet jelentkezni az ősszel induló alap-, osztatlan és mesterképzésekre, illetve... Teljes cikk

Technikum után két év alatt diploma? Indul a "három az egyben" képzés

Indul a "három az egyben" képzés, amelyben összekapcsoljuk a kiváló technikumokat és egyetemeket, és a technikumi képzés erősségeire támaszkodva... Teljes cikk

Eddig lehet jelentkezni a tavaszi érettségi vizsgákra

A május-júniusi érettségi vizsgákra február 16-ig lehet jelentkezni. Az érettségizők rendes, előrehozott, szintemelő, kiegészítő, ismétlő,... Teljes cikk