kapubanner for mobile
Megjelent: 17 éve

13,5 milliós állami támogatás munkavállalónként a Hankooknak

A tegnapi napon legördült az első gumiabroncs a gyártószalagokról a Hankook dunaújvárosi üzemében. A gyár 131 milliárd forintos ráfordítással létesült, az állam rekordméretű, 20 milliárdos támogatást nyújt a cégnek. Ez munkavállalónként 13,5 millió forintot jelent, ami egyesek szerint azért is aggályos, mert az üzemben külföldi munkaerőt is foglalkoztatna. Ráadásul irreálisan magasa támogatás összege, magyar vállalkozások nem is álmodhatnak róla - olvasható a Magyar Hírlap mai számában.

Sokan kifogásolják, hogy a Hankook külföldről is alkalmaz munkavállalókat, pedig ezt a vállalat megteheti, hiszen az európai uniós előírások nem engedik meg a más állampolgárságúak megkülönböztetését. Igaz ugyanakkor, hogy korábban nem volt szó külföldiek megjelenéséről, a helyieket azzal biztatták az üzem elfogadására, hogy csökkenteni fogja a munkanélküliséget. A befektető magyarországi megjelenése előtt két munkaerő-közvetítő cég is felmérte a piacot, s arra a következésre jutott, hogy elegendő szakmunkás áll majd az üzem rendelkezésére.

Jelenleg egyébként mintegy hétszázötvenen dolgoznak az üzemben, s a Fejér megyei munkaügyi központ szerint 131 külföldi munkavállaló alkalmazására kért engedélyt a Hankook. Kóka János gazdasági és közlekedési miniszter a gyáravatón mindenesetre visszautasított minden olyan felvetést, amely azt sugallja, hogy az üzemben illegális vagy félig illegális foglalkoztatás folyik.
  • 2024.06.05Pénzügyi kimutatások elemzése A képzés során a résztvevők megismerik és elsajátítják a beszámoló elemzés eszközeit és technikáit, képessé válnak egy vállalat vagyoni, pénzügyi és jövedelmi helyzetének komplex megítélésére a nyilvánosan elérhető pénzügyi beszámolók alapján. Betekintést kapnak a vállalati beszámolók megértéséhez elengedhetetlen iparági elemzés eszközrendszerébe és technikáiba.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.10.02Tréning Kerekasztal Konferencia 2024. A 2024-es, őszi Tréning Kerekasztal Konferenciánk célja, hogy a résztvevők sokféle megközelítést kapjanak arról, a technológia hogyan épülhet be a tréningek világába.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Új cég csatlakozott a mentorprogramhoz - a cél, hogy ne a szociális háttér számítson

A B+N Referencia Zrt. is csatlakozott az Apponyi Franciska Jövőműhely Programhoz, amelyet a Belügyminisztérium gondoskodáspolitikáért felelős... Teljes cikk

Átadták a Schneider Electric új gyárát - 500 új munkahely jön létre

Az új, klímasemlegesen működő üzem Dunavecsén már a francia vállalat ötödik magyarországi gyára lesz, ahol középfeszültségű eszközöket... Teljes cikk

Romániai magyar üzletember cége vásárolja meg a Telekom Romaniát

Romániai magyar üzletember, Teszári Zoltán cége vásárolja meg a Telekom Romániát - közölte hétfőn a Digi Romania. Teljes cikk