17,5 milliárd forint jut tehetséggondozásra
"A Nemzeti Tehetség Programnak köszönhetően 2009-ben több mint kétszeresére emelkedik a tehetséggondozásra fordítható összeg" - jelentette be Hiller István oktatási és kulturális miniszter a Magyar Társadalom a Tehetség Szolgálatában címmel megrendezett győri konferencián. 2009-től az állampolgárok is felajánlhatják adójuk 1 százalékát a Nemzeti Tehetség Program javára.
Az államnak - az együttműködés megszervezése mellett - kiemelt feladata az anyagiak biztosítása. "Az elmúlt években évi 7 milliárd forint jutott a költségvetésből tehetséggondozásra. 2009-ben a központi költségvetésből további 500 millió forintot biztosítunk a tehetségek segítésére. Emellett szerdán döntött a kormány arról, hogy a jövő évtől az állampolgárok felajánlhatják jövedelemadójuk egy százalékát a Nemzeti Tehetség Program javára. A két hazai forrást pedig kiegészíti az európai uniós támogatás. Így a tehetséggondozásra fordítható összeg több mint duplájára nő. 2009-ben több mint 17,5 milliárd forint jut tehetséggondozásra" - jelentette be Hiller István.
A Nemzeti Tehetség Program pályázati rendszerét megalapozó programok kidolgozására megközelítőleg 2-2,5 hónap áll rendelkezésre. "Ezt csak szakmai együttműködéssel lehet teljesíteni. A szakmai konszenzus mellett minél teljesebb politikai összefogást is el szeretnénk érni. A Nemzeti Tehetség Programot négy párt támogatja, és remélem ez a támogatottság a jövőben bővülni fog. Arra törekszünk ugyanis, hogy a Nemzeti Tehetség Programmal 2028-ig garantáljuk, hogy a magyar oktatás legjobb tradícióit ötvözzük a nemzetközi tapasztalatokkal és innovációval. Hogy jót és maradandót alkothassunk" - fejezte be a beszédét Hiller István.
A Nemzeti Tehetségsegítő Tanács a Magyar Társadalom a Tehetség Szolgálatában címmel rendezett szakmai konferenciáján több mint kétszáz tehetséggondozó tanár, pedagógiai szakértő, tanító és óvodapedagógus vett részt. A konferencián magas színvonalú és széleskörű eszmecserére nyílt lehetőség a tehetséggondozás pedagógiai lehetőségeivel, a tehetséggondozás különböző formáival, legjobb példáival és társadalmi hátterével kapcsolatban. A szakmai tanácskozás célja az volt, hogy megmutassa azokat a lehetőségeket, amelyekkel segíteni lehet a tehetséggondozást és a tehetséggondozó pedagógusok munkáját.
Edupress.hu
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
Az érdeklődők a vállalkozásfejlesztésről és a termékek piacosításáról is tanulhatnak. Teljes cikk
Hétfőn magyarból érettségiztek a diákok. Teljes cikk
A cégek képviselői a jövőbeni gyakornokaikat, munkavállalóikat is megtalálhatják a rendezvényen. Teljes cikk
- Leendő pedagógusoknak indult álláslehetőségeket bemutató rendezvénysorozat 6 napja
- Minden második európai pedagógust veszélyeztet a stressz, ami a fizikai és mentális egészségükre is hatással van 2 hete
- Utcára vonultak a pedagógusok Brüsszelben 4 hete
- Egyre több szakmában bizonyíthatnak a fiatal tehetségek a JuniorSkills tehetséggondozó versenyeken 1 hónapja
- Megütötte és fellökte a 12 éves diákot a budapesti tanár 1 hónapja
- Szeptembertől a tanárok és az igazgatók is kapnak értékelést az alapján, hogy milyen munkát végeztek 2 hónapja
- Három év alatt több mint ötezer teljes munkaidőben dolgozó pedagógus tűnt el a rendszerből 2 hónapja
- Hogyan vehetem ki az apasági szabadságot, ha csak 10 napot dolgozom egy hónapban? 2 hónapja
- Mikor kapom meg a fizetésem és a bent maradt szabadságomat, ha felmondtam? 2 hónapja
- Jogszerűen nem fizették ki a túlóráimat, ha táppénzen voltam? 2 hónapja
- Átalakítják a Nemzeti Tehetség Programot 2 hónapja