70 ezer új munkahely a német feldolgozóiparban
Németországban 5 százalékkal nőhet a feldolgozóipar teljesítménye jövőre, és 70 ezer új munkahely jöhet létre a szektorban.
A munkahelyteremtésben is az iparé a legfontosabb szerep; jövőre összesen 300 ezer új állás jöhet létre a legnagyobb európai gazdaságban, ebből pedig arányaiban a legtöbb, 70 ezer éppen az iparvállalatoknál - mondta Hans Heinrich Driftmann, a DIHK elnöke a Frankfurter Allgemeine című lapnak.
Ugyanakkor a növekedés üteme mérséklődik, elmarad az idei 9,5 százaléktól, elsősorban azért, mert a fejlett ipari államokban szinte mindenütt bevezetett vagy hamarosan soron következő megszorítások, és a nagy feltörekvő ázsiai gazdaságok lassulása miatt csökken a "Made in Germany" felirattal ellátott termékek iránti kereslet is.
A német ipar fellendülése ráadásul korántsem kiegyensúlyozott, erősen függ a kínai kereslet alakulásától. Különösen az autógyártók és az ágazatban dolgozó beszállítók számára fontos a dinamikusan bővülő kínai piac, amelynek jelentőségét jól mutatja, hogy hétfő délelőtt a frankfurti tőzsdén jelentősen gyengültek az autóipari részvények a Handelsblatt egy beszámolójára reagálva. Az üzleti lap arról írt hétfői számában, hogy a 22 millió lakosú Pekingben jövőre feleannyi új autóra adnak ki forgalomba helyezési engedélyt, mint idén, hogy megfékezzék a városon eluralkodó közlekedési káoszt, az állandó dugókat. Ez nem csupán a kínai főváros mérete miatt sújthatja az autógyártókat, hanem azért is, mert a pekingi hatóságok döntései meghatározzák az egész országban érvényesülő közlekedéspolitikát - írta a Handelsblatt.
- 2024.05.16Atipikus foglalkoztatási formák – Dr. Bankó Zoltán Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
Qu Jing megtorlással fenyegette meg azokat a beosztottakat, akik panaszt tettek a vezetésére. Teljes cikk
Az Európai Unió tagállamainak adatait összesítve 2023-ban a születéskor várható élettartam átlagosan 81,5 év volt, ami 2022-hez képest 0,9 évvel... Teljes cikk
2023-ban az Európai Unióban (EU) a foglalkoztatottak 7,1%-a túlórázott, vagyis dolgozott az átlagos heti 40 óránál többet a főállású dolgozók... Teljes cikk
- Egyre nehezebb a fiatalok toborzása és megtartása, de mi lehet a megoldás? 1 hete
- Az automatizálás és az AI terén is lemaradásban vannak a magyar cégek a nemzetközi átlagtól 1 hete
- "Keressük a lila elefántot" - avagy miért izgalmas a toborzó szakma 2 hete
- Ez kell a járműipar munkaerőigényének kiszolgálásához 2 hete
- Már lehet pályázni a Sokszínű és Méltányos Munkahely elismerésre 3 hete
- Az attitűd a kulcs, nagy a verseny a fiatalokért: így keresi az utánpótlást a Marriott 3 hete
- Ez okozza a legnagyobb kihívást a pénzügyi és számviteli szektorban 3 hete
- Folytatódik Zalaegerszegen az ipari park kialakítása - akár 500 új munkahely is létrejöhet a térségben 4 hete
- Íme néhány meglepő trend a munkahelyi étkezéssel kapcsolatban 4 hete
- Így csábítanak a cégek a HVG Állásbörzén 4 hete
- Nem a vezető neme a lényeg - Aurelia Luca, Skanska 1 hónapja