A cégek egy része diszkriminálja a dohányosokat
Nem romlik, de nem is javul a munkaadók hozzáállása a dohányzás munkahelyi szabályozásában. Évek óta ötmillió forint körüli bírságot szab ki az állami hatóság. A munkaerő-felvételnél még előfordul, hogy a cég kifejezetten nemdohányzó munkatársat keres. A füstölés miatti elutasítás tiltott diszkrimináció. Vannak azonban finom trükkök.
Hazánkban egyelőre nincs teljes tiltás a munkahelyi dohányzást illetően, a dohányosok az arra kijelölt helyen cigarettázhatnak. A dohányzóhely nem lehet olyan helyiség, ahol mások is tartózkodnak - nem lehet például a közös iroda egy szegletén. Ha a dohányzásra kijelölt terület zárt tér, akkor a munkáltatónak biztosítania kell egyrészt a helyiség megfelelő szellőzését, másrészt pedig azt, hogy a füst ne jusson el a nemdohányzó kollégákig.
A cégek többsége betartja a szabályokat
Mint megtudtuk, a cégek nagy többsége betartja a szabályokat. 2006-ban az ellenőrzésért felelős Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) 89 ezer egységet, munkáltatót ellenőrzött, és mindössze 204 esetben szabtak ki bírságot 4,5 millió forint értékben. "Ezekben az esetekben a foglalkoztatók vagy egyáltalán nem jelöltek ki helyet a dohányzóknak, vagy technikailag nem jó helyre tették azt" - avatott be a jellemző hibákba Faludi Gábor, ÁNTSZ Közegészségügyi Főosztályának főosztályvezető-helyettese. A bírságok összege egyébként évek óta hasonló nagyságú, 2004-ben 5,2 millió, 2005-ben pedig 4,8 millió forint volt.
Mi a helyzet az álláskeresőkkel? A munkáltatóknak elvileg tilos diszkriminálni a cigarettázókat, a pályázás során például csak azért nem lehet elutasítani egy jelöltet, mert dohányzik. Ehhez képest az újságokat, különféle hirdetőtáblákat böngészve találkozhatunk olyan hirdetésekkel, amelyekben "nemdohányzó dolgozókat keresnek". Vannak finomabb megfogalmazások is, amelyben csak sugallják, nem kívánatos a füstölő pályázó: "Nemdohányzó osztályunk keresi...."
Emellett az is előfordul, hogy a vállalatok arra kérik a személyzeti tanácsadó cégeket, hogy pozícióikat nemdohányzókkal töltsék be. "Csekély számú cég jelzi, hogy nem szeretne dohányos kollégát. Általában olyan vállalatok esetében találkozunk ezzel a kéréssel, ahol a kollégák közül senki nem cigarettázik. Más cégeknél ez egyáltalán nem szerepel elvárásként, a döntő többség nem a dohányzási szokások alapján válogat" - mondta el Németh Krisztina, a Manpower munkaerő-közvetítőtől..
Többet hiányoznak, kevesebbet dolgoznak?
A munkáltatók két okból diszkriminálják a dohányosokat: úgy tartják, hogy ők kevesebbet dolgoznak, mint nemdohányzó kollégáik, ráadásul egészségügyi állapotuk is gyengébb. Bár ezzel sokan vitatkoznak, viszont a felmérések a munkáltatókat igazolják. Az Amerikai Rákellenes Szövetség kutatásából kiderül: a dohányosok munkaidejük 8 százalékát töltik cigarettázással (8 órából körülbelül 35 percet), és évi 6,5 nappal többet hiányoznak, mint nemdohányzó munkatársaik. Egy kanadai felmérés szerint a betegen, otthon töltött napok száma a dohányosoknál 33-45 százalékkal több.
Emellett nagy szerepe lehet a megkülönböztetésben a kollégák nyomásának is. Az emberek nagy része ugyanis nem akar a passzív dohányosok táborába tartozni, nem kíván szenvedő alanya lenni mások füstölésének.
Névtelenül is be lehet jelenteni
Mit tehet az, akit zavar a füst a munkahelyen? Az ÁNTSZ-nél tehet panaszt akár névtelenül. A bejelentést követően az ellenőrök felkeresik a munkáltatót, és megvizsgálják, a dohányzás a kijelölt helyen folyik-e, illetve hogy a szellőzés megfelelő-e."Elég sok bejelentés érkezik. Általában a nemdohányzók telefonálnak és arra panaszkodnak, hogy hiába a dohányzásra kijelölt hely, a cigarettát nem ott szívják el a kollégák" - tájékoztatott Faludi Gábor.
Kevés cég támogat leszoktató programot
Bár néhány munkahely már konkrét intézkedéseket is tett a vállalati egészségfejlesztés érdekében, például ingyenes nikotintapasszal, a többség viszont még mindig nem foglalkozik ezzel komolyan. "Tíz alatt van azon cégeknek a száma, akik úgy döntöttek: dohányzó kollégáiknak finanszírozzák a nyolc hetes leszoktató programot. Pedig az általunk alkalmazott tréning hatékonysági mutatója igen jó: egy év után a résztvevők 40-50 százaléka továbbra is füstmentes életet él" - tájékoztatott Gábor Edina, az Országos Egészségfejlesztési Intézet (OEFI) főigazgatója.
Az OEFI programja egy több lépésből álló csoportos tréning, amely során egyebek mellett megpróbálnak fényt deríteni arra, hogy a résztvevők mire használják a cigarettát - majd megpróbálják pótolni azt.
Oroszi Babett
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
A Füzesabonyi Járási Ügyészség vádat emelt egy volt postavezetővel szemben, aki a postai befizetéseket saját céljaira fordította - közölte a... Teljes cikk
Tavalyhoz hasonlóan vajon most is lesz magyar kiválasztott, aki párjával együtt 4 héten át belekóstolhat abba, hogy milyen az utazási influencerek... Teljes cikk
Vádat emelt a Kecskeméti Járási Ügyészség két férfi ellen, akik munkaszerződés és munkavédelmi oktatás nélkül foglalkoztattak egy 15 éves... Teljes cikk
- Nem a vezető neme a lényeg - Aurelia Luca, Skanska 1 hónapja
- Vezetők és HR-esek továbbkattintani nem ér, foglalkozni kell a menopauzával! 1 hónapja
- Mocskos irodai titkok: Brit dolgozók vallottak munkahelyi higiénés szokásaikról 1 hónapja
- Uniós pénzt csak olyan cégek kaphatnának, amelyek tiszteletben tartják a munkavállalók jogait 1 hónapja
- Minél több a mesterséges intelligencia a munkahelyen, annál rosszabb a dolgozók életminősége 1 hónapja
- Agresszivitás kezelése a munkahelyen és azon kívül 2 hónapja
- Ez a gazdasági terület magyar családok százezreinek ad majd munkát 2 hónapja
- Átadták a Kerékpárosbarát Munkahely díjat 2 hónapja
- Minden váltáson gondolkodó munkavállaló potenciális jelölt 2 hónapja
- A brit munkavállalók harmada már dolgozott mérgező vezetővel 2 hónapja
- 160 új munkahely jön létre Debrecenben és Kecskeméten 2 hónapja