kapubanner for mobile
Megjelent: 14 éve

A munkavállalói ismereteket is kötelező tananyaggá tenné a LIGA

A LIGA Szakszervezetek kezdeményezi az oktatási jogszabályok olyan változtatását, hogy a kötelező tananyagba kerüljenek be a munkavállalói ismeretek, ezen belül a munkajogi, szakszervezeti ismeretek - tudatta az érdekvédő szervezet sajtóközleményében.

images

A szakszervezet emellett javasolja, hogy a pedagógusképzésben, és -továbbképzésben a lehető leghamarabb jelenjen meg a munkajogi ismeretek oktatásának ellátására való felkészítés.

Az ifjúság és a fiatal munkavállalók munkavállalói ismeretei
alapvetően hiányosak, amit a LIGA Szakszervezetek ifjúsági tagozata (Fiatalok Ligája) saját tapasztalatai mellett számos kutatás alátámaszt.

Ezek közül kiemelkedő a kormányzat által megrendelt 'Ifjúság 2008' kutatás, amely ennek következményeit tárja elénk. A kutatás szerint a feketemunkában részt vevő fiatalok száma aggasztó mértéket öltött. Az alkalmazottaknak csupán 69 százaléka, az alkalmi munkásoknak 37 százaléka jelentette ki, hogy teljes fizetését legálisan kapja. Ha ez a tendencia folytatódik, akkor pár éven belül nem arról kell majd vitát folytatnia a pártoknak, hogy ki ad többet a nyugdíjasoknak,
hanem arról, hogy egyáltalán lesz-e nyugdíj - fogalmaz közleményében a LIGA.

Mint figyelmeztetnek, a köz-, és felsőoktatásban ennek ellenére továbbra sincs tematikus oktatás a témában, noha a munka világa a fiatal munkavállalók és a diákmunkát végzők életének alapvető részét képezik. Ma úgy kerül ki egy fiatal az iskolapadból, hogy még életében nem látott munkaszerződést és a feketemunkáról, mint olyanról, sajnálatos módon
nem is hall - hangsúlyozzák.

A LIGA Szakszervezetek éppen emiatt szükségesnek tartja, hogy a munkavállalói ismeretek az alapfokú oktatásban a végzős évfolyamban, a középfokú oktatásban az utolsó két évfolyamon, a felsőfoktatásban pedig legalább féléves választható tárgyként minden oktatási intézményben megjelenjen.

  • 2024.05.14Mesterséges intelligencia használata a marketing munkában Képzésünk célja, hogy bemutassuk 2024-ben mi mindenre képes a mesterséges intelligencia, használata mennyire meg tudja könnyíteni a marketing szakemberek - vagy erre a pályára készülők - munkáját. A képzés során a résztvevő megtanulja, hogy milyen kiaknázatlan lehetőségek rejlenek a mesterséges intelligenciában. Ezen túl megtanulja, hogy a különböző AI eszközöket milyen stratégiai kombinációban érdemes használni a lehető legnagyobb hatékonyság elérése érdekében. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.16Atipikus foglalkoztatási formák – Dr. Bankó Zoltán Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Hankó Balázs: a térségfejlesztés modellje a szakképzés

Nyíregyháza polgármestere szerint a munkahelyek kérdésének megoldására az önkormányzat gazdaságfejlesztési és ipari park fejlesztési programja lehet megoldás. Teljes cikk

Ennyi borravalót adnak a magyarok a vendéglátóhelyeken

A mobiltelefonos fizetés leginkább a fiatal felnőttek körében jellemző. Teljes cikk