kapubanner for mobile

Négyszer annyi fiú tanul informatikát, mint lány

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

Az IKT szektorban dolgozó nők aránya emelkedés helyett csökken, és a digitális munkahelyeken dolgozók mindössze 21,5%-a tartozik a ehhez nemhez. A Microsoft mostani kutatása arra a kérdésre keresett választ, miért nem találják elég vonzónak a lányok és a fiatal nők a természettudományos és informatikai (STEM, azaz Science, Technology, Engineering and Math) pályákat - írják sajtóközleményükben.

A vizsgálat szerint a nemek között ezen a téren mutatkozó, objektív szempontokkal megmagyarázhatatlan különbség eltüntetésében a környezetnek, a mintáknak és a példaképeknek van kulcsszerepe. Azok a lányok, akiknek az ismeretségi körében van a STEM pályák valamelyikén dolgozó nő, sokkal nagyobb arányban tudják elképzelni magukat hasonló hivatás gyakorlójaként, mint azok, akik nem láttak ilyen példát maguk előtt.

Jelenleg a lányok 30 százaléka kizárólag férfiakkal tudja leírni, milyen egy tipikus tudós, mérnök, matematikus vagy programozó. Úgy tűnik, hogy a szakirodalomban STEM-szakadékként (STEM gap) emlegetett jelenség valójában egy hibásan működő társadalmi hagyomány, amelyet a megfelelő minták kialakításával lehet megváltoztatni.
  • 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek