kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 3 éve

A nyugdíjszámítás svájci indexálásának visszaállítást ígéri a DK

A DK frakcióvezető-helyettese szerint a nyugdíjrendszer átalakítása miatt egyre több nyugdíjas kerül kilátástalan helyzetbe.

A Demokratikus Koalíció (DK) továbbra is azt ígéri, hogy amennyiben jövőre miniszterelnök-jelöltje, Dobrev Klára alakíthat kormányt, akkor bevezeti a nyugdíjak svájci indexálását és fejenként 150 ezer forinttal kárpótolja a nyugdíjasokat. A DK frakcióvezető-helyettese hétfői, online sajtótájékoztatóján azt mondta, hogy Magyarország az infláció mérték alapján listavezető Európán belül, mert "minden eddiginél nagyobbra", 5,1 százalékra nőtt a pénzromlás üteme. A második Lengyelország esetében ez 4,6 százalék, az EU átlaga pedig 2,3 százalék - tette hozzá Arató Gergely. Szakértők szerint a rekordmagas magyar infláció hátterében rossz kormányzati döntések és a Magyar Nemzeti Bank elhibázott politikája áll - jelentette ki a politikus.

A képviselő azt is leszögezte, hogy a nyugdíjrendszer átalakítása miatt egyre több nyugdíjas kerül kilátástalan helyzetbe, a nyugdíjak értéke egyre inkább csökken. A Nyugdíjasok Szervezeteinek Somogy Megyei Szövetsége elnöke a sajtóban arról beszélt, hogy az átlag alatti ellátásában részesülő idősek körülbelül kétharmada vesztese az elmúlt tíz évnek - hívta fel a figyelmet Arató Gergely. Nem elég, hogy a legkisebb és legnagyobb nyugdíjak között majdnem százszoros a különbség, de az olló egyre csak nyílik és a Fidesz által bevezetett nyugdíjrendszer a legrászorultabbakat érintette a legrosszabbul - jelentette ki. A nyugdíjminimum bebetonozásával a kormány azt érte el, hogy sok idősnek már nemcsak húsra, de gyümölcsre sincsen pénze - mondta a politikus.

 

MTI

  • 2024.05.14Mesterséges intelligencia használata a marketing munkában Képzésünk célja, hogy bemutassuk 2024-ben mi mindenre képes a mesterséges intelligencia, használata mennyire meg tudja könnyíteni a marketing szakemberek - vagy erre a pályára készülők - munkáját. A képzés során a résztvevő megtanulja, hogy milyen kiaknázatlan lehetőségek rejlenek a mesterséges intelligenciában. Ezen túl megtanulja, hogy a különböző AI eszközöket milyen stratégiai kombinációban érdemes használni a lehető legnagyobb hatékonyság elérése érdekében. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.16Atipikus foglalkoztatási formák – Dr. Bankó Zoltán Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Álláshirdetések alapján kezdett vizsgálódni a NAV

Az adóhatóság több munkaadónál is talált be nem jelentett dolgozókat. Teljes cikk

Hamarosan elindul az első, személyzet nélkül is működő magyar bolt

A tervek szerint már idén nyáron elindulnak az első távfelügyelt boltok Magyarországon. A technológia révén a hagyományos üzletek átalakítást... Teljes cikk

Jövő Mobilitása Szövetség: sok vállalkozásnak megéri pályázni az elektromosautó-támogatásra

A szövetség szerint a cégeknek a viszonylag olcsó és minél nagyobb akkumulátoros autók választása lehet előnyös. Teljes cikk