kapubanner for mobile

Áttekintették a hazai idősek helyzetét és jövőjét

Az Európai Bizottság Budapesti Képviselete, a Magyar Szakszervezeti Szövetség Nyugdíjas Tagozata és az Országos Nyugdíjas Parlament szervezésében a szakértők pódiumbeszélgetés keretében beszélték meg a nyugdíjasok jelenlegi helyzetét és a jövőjükre vonatkozó prognózisokat - derül ki sajtóközleményükből.

A meghívott szakértők egyetértettek abban, hogy - a történelmi örökség miatt - a jövőben a kormánynak nagyobb szerepet kell vállalni az idősek életkörülményeinek javítása és az alacsony nyugellátás érzékelhető emelése érdekében. Javasolták, hogy az évenkénti nyugdíjemelés mértékének meghatározása esetén a fogyasztói áremelkedés várható hatása mellett a prognosztizált bérkiáramlást is vegyék figyelembe.

A hosszútávú tervek megbízhatósága érdekében a demográfiai folyamatok előrevetítése mellett jelentősebb súllyal kell figyelembe venni a mesterséges intelligencia térnyerésének, a hagyományos munkavégzés jelentőségének megváltozásának hatását is.

A résztvevők szükségesnek tartották az EU tagországai nyugdíjpolitikájának érdemleges összehangolását, az európai alapnyugdíj bevezetését és a mindenkire kiterjedő méltó időskor biztosítását.
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek