Állami fenntartásba vennék a Pető Intézetet
Közvetlen állami fenntartásba kerülne a budapesti Pető Intézet egy, az emberi erőforrások minisztere által támogatott javaslat szerint, így működtetését a kormány garantálná - erről Maruzsa Zoltán felsőoktatásért és tudománypolitikáért felelős helyettes államtitkár beszélt csütörtökön egy müncheni világkongresszuson.
A munkacsoport javaslatának első változata elkészült, s Balog Zoltán támogatásával hamarosan a kormány elé kerülhet. A javaslat lényege, hogy az intézet az anyagi segítségnyújtáson túl közvetlen állami fenntartásba kerülne, így működtetését a kormány garantálná, köznevelési intézménye pedig gyakorlóiskolaként működhetne tovább. Ez a konstrukció hosszú távon stabilizálná az intézmény működését - olvasható a közleményben.
A helyettes államtitkár kiemelte: a magyar kormány szellemi hungarikumnak tekinti a Pető-módszert, és sokat tesz annak hazai és nemzetközi elterjesztéséért.
A Pető Egyesület által szervezett, 8. "Mozgás és Egyensúly" címmel megrendezett müncheni világkongresszus orvosi, oktatási és filozófiai szempontból keresi a választ arra, hogy milyen módon lehet integrálni, beilleszteni a fogyatékossággal élőket a társadalomba.
Az Index hírportál augusztus végén írt arról, hogy a mozgássérültek Pető András Nevelőképző és Nevelőintézete csődbe mehet. Balog Zoltán szeptember 19-én még arról beszélt, hogy megduplázzák az intézetnek járó 105 millió forintos kiegészítő támogatást.
- 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége. Részletek Jegyek
- 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni Részletek Jegyek
- 2024.05.14Mesterséges intelligencia használata a marketing munkában Képzésünk célja, hogy bemutassuk 2024-ben mi mindenre képes a mesterséges intelligencia, használata mennyire meg tudja könnyíteni a marketing szakemberek - vagy erre a pályára készülők - munkáját. A képzés során a résztvevő megtanulja, hogy milyen kiaknázatlan lehetőségek rejlenek a mesterséges intelligenciában. Ezen túl megtanulja, hogy a különböző AI eszközöket milyen stratégiai kombinációban érdemes használni a lehető legnagyobb hatékonyság elérése érdekében. Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
A cégek képviselői a jövőbeni gyakornokaikat, munkavállalóikat is megtalálhatják a rendezvényen. Teljes cikk
Magyarország akkor képes egyre jobban teljesíteni az innováció területén, ha kiemelt figyelmet kell fordít a doktori képzésben résztvevő... Teljes cikk
A legtöbben idén is a technikumokat választották az általános iskola nyolcadik osztályának elvégzését követően, tízből hat fiatal döntött a... Teljes cikk
- Utcára vonultak a pedagógusok Brüsszelben 2 hete
- Újabb kétszázezer diák kap notebookot az államtól 2 hete
- Ekkora fizetésért jönnének haza a külföldön dolgozó magyarok 3 hete
- Balogh Levente: általában a kitűnő tanulókból lesznek a menedzserek, a 3-as 4-es tanulókból a vállalkozók 3 hete
- Egyeztetés kezdődött az állami fenntartású egyetemek bérfejlesztéséről 4 hete
- Pölöskei Gáborné: a minőségi szakképzésnek lakosságmegtartó ereje van 4 hete
- Megütötte és fellökte a 12 éves diákot a budapesti tanár 4 hete
- Több mint ötven vállalati partner vesz részt a BGE állásbörzéjén 1 hónapja
- A korai iskolaelhagyók arányának változása 1 hónapja
- 75-150 millió forint támogatással képezhetik munkavállalóikat a cégek - Még elérhető az év slágerpályázata 1 hónapja
- Szlovákiában betiltják a mobiltelefonok használatát az általános iskolákban 1 hónapja