Az adóelkerülés és a fiatalok munkanélkülisége elleni harcot ígért Martin Schulz
Az adóelkerülés és a fiatalok munkanélkülisége elleni harcot, valamint a brüsszeli bürokrácia csökkentését ígérte csütörtökön Martin Schulz, az Európai Parlament (EP) elnöke, az európai szocialisták listavezetője arra az esetre, ha őt választják az Európai Bizottság következő elnökévé.
Schulz három közös európai ügyet nevezett meg. Az első, hogy a pénzügyi spekulánsok milliárdos bevételekre tesznek szert, az adófizetés alól azonban igyekeznek kibújni. A második, hogy Európa-szerte jelentős méreteket ölt a fiatalok munkanélkülisége, és a fiatalok jogosan érezhetik úgy, hogy jövőjüket és lehetőségeiket elsodorta egy olyan válság, amelyről nem tehetnek. A harmadik, hogy az európai polgárok úgy érzik, nem törődnek velük Brüsszelben.
A szocialista politikus több szempontból is élesen bírálta az uniót. Úgy fogalmazott, hogy miközben az EU-s intézmények milliárdokkal dobálóznak, az átlagembereknek havi egy-kétezer euróból kell kijönniük, s míg a bankok megmentésére több száz milliárdot fordított az EU, addig a fiatalok munkanélkülisége elleni harcra eddig csupán hatmilliárd jutott.
A bankokkal kapcsolatban pedig azt is elmondta, hogy miután az adófizetők pénzén megmentették őket, azok "újra spekulálni kezdtek", ahelyett, hogy hiteleznének a kis- és középvállalkozásoknak, amelyek a legfőbb foglalkoztatók a kontinensen.
Schulz ugyanakkor leszögezte azt is, hogy bár az EU-ban sok változtatásra van szükség, a mai globalizált világban önmagában egy európai állam sem tud megállni a saját lábán, és csak az európai egység biztosíthatja az EU-tagországok demokratikus és békés jövőjét. Ezzel kapcsolatban pedig élesen bírálta azokat a hangokat, amelyek az uniós kompetenciák nemzeti hatáskörbe való visszautalását hirdetik. Az ezzel kampányoló populista jobboldaliakat nem lehet figyelmen kívül hagyni, fel kell velük venni a harcot - fogalmazott.
Az EP elnöke élesen kikelt az ellen is, hogy egyes politikusok az EU sikereit a sajátjaikként állítják be, annak hibáiért pedig minden esetben Brüsszelt okolják. Bírálta továbbá az egyes EU-országokban tapasztalható németellenességet, és elfogadhatatlannak nevezte, hogy egyesek Hitlerhez hasonlítják és náci egyenruhában ábrázolják Angela Merkel kancellárt - bár azt is hozzátette, hogy Merkellel sok mindenben maga sem ért egyet.
Martin Schulz Montesquieu francia politikai gondolkodót idézve azt tanácsolta a felmérések szerint az EP-választások iránt kevéssé érdeklődő európai szavazóknak, hogy mindenképpen menjenek el voksolni, mert ha nem érdekli őket a politika, akkor a politikát sem fogják érdekelni ők.
- 2024.05.14Mesterséges intelligencia használata a marketing munkában Képzésünk célja, hogy bemutassuk 2024-ben mi mindenre képes a mesterséges intelligencia, használata mennyire meg tudja könnyíteni a marketing szakemberek - vagy erre a pályára készülők - munkáját. A képzés során a résztvevő megtanulja, hogy milyen kiaknázatlan lehetőségek rejlenek a mesterséges intelligenciában. Ezen túl megtanulja, hogy a különböző AI eszközöket milyen stratégiai kombinációban érdemes használni a lehető legnagyobb hatékonyság elérése érdekében. Részletek Jegyek
- 2024.05.16Atipikus foglalkoztatási formák – Dr. Bankó Zoltán Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
2023-ban az Európai Unióban (EU) a foglalkoztatottak 7,1%-a túlórázott, vagyis dolgozott az átlagos heti 40 óránál többet a főállású dolgozók... Teljes cikk
Hatnapos vakációra mennek szerdától a romániai közalkalmazottak, mivel a bukaresti kormány pihenőnappal kötötte össze a május elsejei munkaszüneti... Teljes cikk
A brit cégvezetők 7,7%-a 70 év feletti - derül ki egy kutatásból. Teljes cikk
- Ennyi dolgozó túlórázik az Európai Unióban 2 hete
- Foglalkoztatottság, nyugdíj, keresetek - jobban teljesítünk, mint 20 éve? 2 hete
- Kötelező képzést ír elő képviselői számára a munkahelyi zaklatások megelőzésére az EP 3 hete
- Jogszabály-módosítással erősíti meg az EU a nem uniós munkavállalók jogait 4 hete
- Miért van ennyivel több magyar embernek munkája, mióta az EU-hoz csatlakoztunk? 1 hónapja
- Uniós pénzt csak olyan cégek kaphatnának, amelyek tiszteletben tartják a munkavállalók jogait 1 hónapja
- Így alakult a munkanélküliség az EU-ban és az euróövezetben 1 hónapja
- Nyelvvizsga 1 hónapja
- 20 éve az EU-ban: így változtak a magyar nyugdíjak a többi országhoz képest 2 hónapja
- Elfogadta a mesterséges intelligenciáról szóló rendeletet az Európai Parlament 2 hónapja
- Miért emelkedtek Magyarországon a munkaerőköltségek kevésbé, mint a régió többi országában? 2 hónapja