Az "igazsággal" szembesítenék a kormányt a rokkantnyugdíjasok
A fogyatékkal élők a szakmai egyeztetések hiánya mellett leginkább azt a negatív kampányt sérelmezik, amely a rokkantsági nyugdíjasokat a csalókkal kapcsolja össze. Az érdekvédelmi szervezetek úgy döntöttek - alkalmazkodva a kormány "Szociális konzultációjához" - "Társadalmi párbeszéd kérdőívvel" válaszolnak a kormányzat egyeztetést nélkülöző stratégiájára írja a Napi Gazdaság.
Hegedűs Lajos, a Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetségének (MEOSZ) elnöke ezzel kapcsolatban megemlítette, hogy a kormányzati kommunikáció februártól kezdve - szóvivői tájékoztatók és közlemények nyomán - több mint 500 közlést jelentetett meg, amelynek több mint 70 százaléka a rokkantsági nyugdíjast és a csalót összekapcsolta, együtt említette. Közben azonban, az azóta elvégzett vizsgálatok azt bizonyították be, hogy a két kategória nem esik egybe, hiszen eddig 1500 vizsgálatban mindössze 3 esetben kellett az ellátást megszüntetni - jegyezte meg a MEOSZ elnöke egy közelmúltban elhangzott eredményre hivatkozva.
Márpedig a FESZT által kiadott háttéranyagban is arra hívják fel a figyelmet az érdekvédelmi szervezetek, hogy a kormány elhibázott adórendszeréből eredő bevételkiesést bármi áron pótolni próbáló gazdaságpolitikának a már most is a társadalom peremén élő rokkantsági nyugdíjasok, fogyatékosok, tartósan egészségkárosodott réteg könnyen áldozatul eshet. A negatív kormányzati kampányra ezért a fogyatékos emberek szervezetei most "Társadalmi párbeszéd kérdőívvel" válaszolnak igazodva a kormány által az utóbbi időben alkalmazott "Szociális konzultáció" módszeréhez. Vagyis a szervezetek kikérik minden magyar polgár véleményét a járulékfizetésen alapuló rokkantsági nyugdíj megtartásáról, a megváltozott munkaképességűek munkába állításában vállalandó állami feladatról, a civil szerveződések további létéről, hogy szembesítsék a kormányt az emberek erről alkotott véleményéről, miután ezen szervezetek is lepattantak a kormányról, azaz semmilyen szinten, semmilyen formában nem tudnak kommunikálni az illetékesekkel.
Ebből kifolyólag a fogyatékkal élőket érintő bármilyen új törvény, rendelet, intézkedés megalkotása kapcsán - az eddig már jól ismert kormányzati stratégiába illően - nem konzultálnak az érintettekkel, nem kérik ki a véleményüket és nem is hallgatják meg illetve reagálnak a mindezek ellenére általuk eljuttatott javaslatokra. Mint a csütörtöki sajtótájékoztatójukon elhangzott: még a társadalmi egyeztetésért felelős biztost sem tudják elérni semmilyen csatornán.
Napi Gazdaság
- 2025.10.01HVG Állásbörze 2025 Toborozz országosan 3 nap alatt - online, foglalj virtuális standot!
Részletek
Jegyek
- 2025.10.07Óbudai Egyetem Állásbörze Jöjjön el, legyen kiállító! Kerüljön közvetlen kapcsolatba tehetséges, frissen diplomázó vagy végzős hallgatókkal, akik készen állnak a szakmai pályafutásuk elindítására. Akik naprakészen ismerik a legújabb technológiákat, elméleteket és iparági trendeket.
Részletek
Jegyek
- 2025.10.14Műegyetemi Állásbörze A Műegyetemi Állásbörze Budapest legnagyobb és legrangosabb álláskereső rendezvénye. 1995 óta képez hidat a munkaadók és potenciális munkavállalóik között. Rendezvényről rendezvényre több újítással, színesebb programokkal, felméréssel és számos csatornával is találkozhatnak az érdeklődők.
Részletek
Jegyek
- 2025.10.21Pannon Állásbörze 2025. A Pannon Állásbörze – ahol a jövő szakemberei és a legjobb munkaadók találkoznak
Részletek
Jegyek
A dél-és kelet-európai országok állampolgárai általában több időt töltenek munkával, az Egyesült Királyság és Spanyolország az uniós átlag felett teljesített. Teljes cikk
Bevált a NAV új gazdaságfehérítő eszköze, az adategyeztetés, hétfőn újabb egyeztetések kezdődnek - tájékoztatta Vágujhelyi Ferenc, a Nemzeti... Teljes cikk
Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető miniszter Facebook-bejegyzésében kiállt a MÁV-csoport dolgozói mellett, elismerve a magyar vasút számos... Teljes cikk
- Hankó Balázs: 2025 a családok és a középosztály megerősítésének éve 5 hónapja
- A jövő évi minimálbérről indít országos konzultációt az iparkamara 8 hónapja
- Gulyás Gergely: teljesen reálisnak tartja a kormány, hogy 2028 elejére ezer eurónyi legyen a minimálbér 9 hónapja
- Miért nem emelik a családi pótlékot? 1 éve
- Nagy Márton: foglalkoztatási kérdéskörben csakis uniós forrásokat használ a kormány 1 éve
- A kormány mindent megtesz a bérek növekedéséért, de nem becsülik a dolgozókat? 1 éve
- A kormány együttműködési megállapodást írt alá a digitalizáció fejlesztése érdekében 1 éve
- 1000 eurós minimálbér lesz pár éven belül Szlovákiában? 1 éve
- Extra támogatással segítik a megváltozott munkaképességűeket foglalkoztató cégeket 1 éve
- Profi programozók önkéntes munkája segítheti a fogyatékkal élő embereket, hogy munkához jussanak 1 éve
- Márciusban 70, áprilisban 200 milliárd forintos kerettel indul foglalkoztatási program 1 éve