A cég egyértelműen elzárkózik az elvárt béremelésről szóló kormányrendeletben foglaltak teljesítésétől, ami azt jelenti, hogy a METRO munkavállalói 2012-ben nem kapják meg a munkabérek nettó értékének megőrzéséhez szükséges bérkompenzációt. A dolgozók 80 százalékának több mint 10 ezer forinttal volt kevesebb a januári nettó bére, mint a tavalyi évben.
A vállalat annak ellenére sem hajlandó megadni a rendeletben szabályozott elvárt béremelés mértékét a munkavállalóknak, hogy a kormány a versenyszféra munkáltatóinak is lehetővé teszi az elvárt béremeléshez nyújtott állami kompenzáció igénybevételét.
A KASZ számára érthetetlen a multinacionális cég vezetőségének a szakszervezet javaslatának visszautasítása, amely tartalmazott arra vonatkozóan elképzeléseket, hogy mi módon lehetne kompenzálni a munkavállalók bérét. Éppen ezért megkezdi a tájékozódást a dolgozók körében és felméri egy esetleges sztrájk támogatottságának a lehetőségét.
A KASZ a munkavállalók kilátástalan helyzetéről a cég vezérigazgatóját, és a németországi anyavállalatot tájékoztatja, és amennyiben sztrájknak elegendő támogatottsága lesz a dolgozók részéről, haladéktalanul megalakítja sztrájkbizottságot.