Megbénulhat a Metro
Egyelőre nem sikerült megállapodnia Metro áruházláncnak és a szakszervezetnek a dolgozói bérekről és juttatásokról - derül ki a Metro közleményéből, amelyet a penzcentrum.hu közölt.
A vállalatvezetés a program első három lépését ígérete szerint már megvalósította, tavaly októbertől 902 munkatársuk, a munkavállalók 40%-a részesült béremelésben. Ezen felül januárban a munkavállalók többségénél kétszámjegyű emelést hajtottak végre - írja a Metro közleményében.
Ezen felül a legalacsonyabb áruházi munkabért a jogszabályban előírt mértéket 19,5%-kal meghaladó 233 333 forintra emelte, amely tartalmazza az alapbért és a munkaszerződésben rögzített 13-14. havi juttatást.
A közleményben kitérnek arra is, hogy a KASZ követeléseiben foglalt négy témakörben a vállalat vezetése konkrét megoldási javaslatokat tett és mindkét fél törekszik arra, hogy a következő hetekben a dolgozókkal egyeztetve egyezségre jussanak.
A penzcentrum.hu ermlékeztet arra, hogy korábban az Atv írt arról, hogy ha április 2-áig nem lesz megállapodás, akkor munkabeszüntetésre kell felkészülni a Metrónál.
A sztrájkbizottság a többi között azt követeli, hogy minden munkakörben emeljék meg bruttó 210 ezer forintra a teljes munkaidőben dolgozók alapbérét, és az alapbéremelést vezessék át a bértáblán, illetve az, hogy a cég ismerje el a fizetésekben a dolgozók munkában eltöltött éveit.
penzcentrum.hu

- 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.24BLUE | recruiTECH & HRTECH & LearnTECH A BLUE konferencia idén 3 területet egyesít: recruiTECH, HRTECH és LearnTECH, hogy teljesen lefedje a kékgalléros toborzás, digitalizáció és képzés‑fejlesztés kihívásait. Csatlakozz szeptember 24-én!
Részletek
Jegyek