Bulgáriában jövőre nő a tb-járulék
Bulgáriában jövőre 1,8 százalékponttal növekszik a társadalombiztosítási hozzájárulás mértéke - közölte szerdán a munkaügyi miniszter a Magyar Nemzet cikke szerint.
A kormány még augusztusban fogadta el a nyugdíjreformra vonatkozó törvényjavaslatot, amelynek értelmében a férfiaknál 40 évre, a nőknél 37 évre emelkedne a szolgálati idő, amelynek eltelte után járna a teljes nyugdíj. Ezen kívül korlátozni tervezik a korai nyugdíjazást a tanárok, a bányászok, rendőrök és a katonák esetében.
A tervezett módosítások ellen azonban többször voltak tiltakozó megmozdulások Bulgáriában, ezért a kormány nemrégiben visszavonta a tervezetet, sőt "meg is fejelte" azzal, hogy emelte a munkáltatók által fizetett társadalombiztosítási hozzájárulást, ami viszont a vállalkozói szféra nemtetszését váltotta ki.
Bulgáriában jelenleg a férfiaknál 63 év, a nőknél 59 év a nyugdíjkorhatár, sok foglalkozási csoportban pedig ennél is jóval alacsonyabb. Ugyanakkor sok más európai országhoz hasonlóan Bulgáriát is sújtja az ország lélekszámának csökkenése, a lakosság elöregedése, emiatt egyre nagyobb hiányt mutat a nyugdíjkassza.
MTI/Magyar Nemzet
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
Spontán sztrájkba kezdtek a román kormányalkalmazottak, béremelést követelnek - írta hétfőn az economedia.ro az érintett szakszervezet vezetőjét... Teljes cikk
Qu Jing megtorlással fenyegette meg azokat a beosztottakat, akik panaszt tettek a vezetésére. Teljes cikk
Az Európai Unió tagállamainak adatait összesítve 2023-ban a születéskor várható élettartam átlagosan 81,5 év volt, ami 2022-hez képest 0,9 évvel... Teljes cikk
- Eurostat adatok: Fogyasztásban is az uniós rangsor végén kullog Magyarország 1 éve
- Csak Bulgáriában alacsonyabb a minimálbér, mint Magyarországon 3 éve
- Megszorítások a BKK-nál? 4 éve
- Mennyibe kerül egy munkaóra? 6 éve
- A minimálbérekben nagyok a különbségek az EU-ban 6 éve
- Országos tömegkezlekedési sztrájk Olaszországban 16 éve
- Újabb mélyponton a munkanélküliség Bulgáriában 17 éve
- Tovább sztrájkolnak a bolgár tanárok 17 éve
- Kevesebb munkanélküli Bulgáriában 17 éve
- Dupla fizetésért tüntettek a bolgár tanárok 17 éve
- Száz százalékos béremelésért sztrájkolnak a bolgár pedagógusok 17 éve