kapubanner for mobile

Létszámstopot hirdetne a bukaresti kormánykoalíció a közszférában

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

A megszorítások hírére reagálva a tanügyi és a közigazgatási szakszervezetek is tüntetéseket, sztrájkot helyeztek kilátásba.

Létszámstopot hirdetne és az új bértörvény megszavazásáig a közalkalmazotti béreket is befagyasztaná a bukaresti kormánykoalíció - közölte a kormánypártok hétfői, zárt ajtók mögött lebonyolított egyeztetéséről a Mediafax hírügynökség. A más hírforrások által is megerősített értesülés szerint Nicola Ciuca miniszterelnök azt kérte a kormánytagoktól, hogy semmilyen módon ne faragják le a béreket, de béremeléseket se hagyjanak jóvá, amíg a parlament meg nem szavazza az új bértörvényt. A minisztériumoknak a dologi kiadások terén kell tízszázalékos megtakarítást elérniük.

A G4Media.ro hírportál már pénteken közzétette az állami kiadások lefaragását célzó sürgősségi kormányrendelet egy munkaváltozatát, amely egyebek mellett betiltaná a költségvetési intézményeknek, hogy autót, bútort, vagy irodafelszerelést vásároljanak (lízingeljenek), továbbképző tanfolyamokra, vagy csapatépítő tréningekre költsenek pénzt. A publikussá vált, nem hivatalos tervezet azt is előírná, hogy a bérekkel kapcsolatos kiadások 2023-ban se lépjék túl a tavalyi szintet, továbbá betiltaná a nyugdíj és fizetés halmozását az állami szektorban. Ez utóbbi rendelkezés a kormányfőt is választás elé állítaná, Nicolae Ciuca ugyanis miniszterelnöki fizetése mellett - tartalékos tábornagyként - szolgálati nyugdíjjal is rendelkezik.

A tervezet kizárná azt is, hogy egyazon személy több állami intézmény igazgatótanácsi tagja legyen, a doktorátussal rendelkezőknek pedig nem járna automatikusan 50 százalékos pótlék, csak akkor, ha azon a szakterületen dolgoznak, amelyből doktoráltak. A kormánykoalíció hétfői tanácskozásáról szintén beszámoló News.ro hírportál szerint az állami nyugdíjak és bérek halmozásának betiltásáról sem tettek le a kormánypártok, de abban egyeztek meg, hogy az intézkedést a "speciális" - nem járulékalapú, hanem külön törvények által szabályozott - nyugdíjakra korlátoznák és nem sürgősségi kormányrendelettel, hanem a parlament által megszavazandó törvénnyel léptetnék hatályba, mert félő, hogy különben elbukná az alkotmányossági kontrollt.

A költségvetési megszorítások hírére reagálva a tanügyi és a közigazgatási szakszervezetek is tüntetéseket, sztrájkot helyeztek kilátásba. Szerintük a bérek befagyasztása a tavalyi szinten és a tervezett létszámstop a 15 százalékos infláció mellett működésképtelenné teszi az amúgy is a szakképzett munkaerő hiányával küzdő oktatási rendszert, ahonnan valósággal "menekülnek" a pedagógusok az anyagi megbecsülés hiánya miatt. Romániában a tervezettnél alacsonyabb költségvetési bevételek miatt kényszerül takarékossági intézkedésekre a kormány. Az adóhatóság szerint az első negyedévben az állami bevételek nagyságrendileg egymilliárd euróval kisebbek voltak a tervezettnél, ami az egész évre kivetítve négymilliárd euróval növelné az amúgy is magas (a GDP 4,4 százalékára tervezett) költségvetési hiányt.

 

MTI

  • 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek