Busz késése esetén érdemes igazolást kérni
Bárkivel előfordulhat, hogy egy baleset, egy műszaki hiba vagy a busz, a vonat pontatlan érkezése miatt elkésik munkahelyéről. Ilyenkor ajánlott legalább egy sms-t elküldeni a főnöknek a kialakult helyzetről, de ha biztosra akarunk menni, igazolást is érdemes beszereznünk. Az egyszeri késés egyébként nem lehet felmondási ok.
A teljesítményközpontú és nagyvonalúbb munkáltatók nem csinálnak problémát az egyedi késésekből, ha az alkalmazott telefonon értesíti az illetékeseket a történtekről. "Egyszeri késés egyébként sem lehet ok a felmondásra. Viszont ha többször érkezik pontatlanul, és bizonyítani sem tudja, hogy ez nem az ő hibájából történt, akkor elbocsátható. Előtte azonban meg kell hallgatni a magyarázatát - tájékoztatott Dr. Sipos Márta munkajogász.
A biztonság kedvéért kérjünk igazolást
Dr. Sipos Márta példát is említ: "Egy hölgy pert indított munkáltatója ellen, aki elbocsátotta őt rendszeres késései miatt. A dolgozó a közlekedési vállalatra hivatkozott szinte minden alkalommal. Igazolást azonban soha nem mutatott fel. A per során lekérdezték az adatokat a cégtől és kiderült: az említett busz hónapok óta nem késett" - mesélte Dr. Sipos Márta.
Ha nem vagyunk biztosak a következményekben és szeretnénk bebiztosítani magunkat, nem elég csak felhívni a munkáltatót. Tisztázzuk vele: Kell-e hivatalos irattal igazolni a késést? Hivatalos iratnak számít az autó javításáról szóló dokumentum vagy a közlekedési társaságtól beszerezhető igazolás.
Azonnal kézhez kaphatják az igazolást
Hogy történik mindez a gyakorlatban? A Volánbusz Zrt-től megtudtuk, késés esetén az utasnak az adott autóbusz-állomás forgalmi szolgálatához vagy a népligeti autóbusz-állomáson lévő Ügyfélszolgálati Centrumhoz kell fordulnia igazolásért. A forgalmi szolgálathoz fordulók azonnal kézhez kapják az igazolást, vagy postán elküldik. Főként tanulók kérnek papírt a későbbi érkezésről, kisebb arányban munkavállalók. A rendkívüli időjárási, út vagy forgalmi okok miatti torlódás esetén az igazolások száma egy pályaudvaron egyébként elérheti százat is.
A MÁV Start Zrt-nél a 15 percet meghaladó késések esetén a vállalat ügyeletes alkalmazottja ad igazolást a pályaudvarokon. "Az igazolás géppel előre írt, vagy bélyegző lenyomat alapján kerül kiadásra Az igazolás azonnal kézhez vehető" - mondta el Balogh-Fazekas Anita, a vállalat szóvivője.
Amikor nem kell igazolás
Ha azonban a munkaadó nem követeli meg a pontos érkezést, akkor nem kell igazolás. Ebben az esetben a késés nem lehet ok a felmondásra. Ezzel kapcsolatban már bírósági döntés is született. "A pert informatikusok kezdeményezték, akiket egyik napról a másikra bocsátottak el. A szakemberek rendszeresen különböző időpontokban kezdték meg a munkát, a munkáltató pedig hónapokig nem szólt emiatt egy szót sem. Aztán hirtelen felmondott az egész csapatnak a késésekre hivatkozva. Az informatikusok megnyerték a pert" - tájékoztatott a munkajogász.
Így néz ki egy igazolás:
Igazolás autóbuszjárat késéséről
Igazolom, hogy a mai napon az autóbuszjáratok forgalmi torlódás következtében késve érkeztek a Stadion autóbusz-pályaudvarra. Az egyes autóbuszjáratok késéséről ill. azok mértékéről a 220-6227-es telefonszámon, vagy az [email protected] e-mail címre érkező felkérés alapján tudunk információt szolgáltatni.
Budapest, dátum
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
Többen rosszullétre panaszkodtak hétfőn a csengeri börtön építésében résztvevők közül - közölte a Büntetés-végrehajtás Országos... Teljes cikk
A Füzesabonyi Járási Ügyészség vádat emelt egy volt postavezetővel szemben, aki a postai befizetéseket saját céljaira fordította - közölte a... Teljes cikk
Tavalyhoz hasonlóan vajon most is lesz magyar kiválasztott, aki párjával együtt 4 héten át belekóstolhat abba, hogy milyen az utazási influencerek... Teljes cikk
- Dolgozói motiváció 2024 - top 10 nem pénzbeli motivációs eszköz 2 hónapja
- Mikor kapom meg a fizetésem és a bent maradt szabadságomat, ha felmondtam? 2 hónapja
- Hamis védettségi igazolvánnyal akarták megtartani munkájukat a mentősök - Eljárás indult ellenük 2 hónapja
- Az év eleje a felmondások ideje? 3 hónapja
- Ezt ne mondd soha, amikor elbocsátasz egy munkavállalót 4 hónapja
- A személyi kedvezményhez szükséges orvosi igazolásokra hívja fel a figyelmet a NAV 4 hónapja
- Mégsem biztos a tanárok 32,2 százalékos béremelése? 5 hónapja
- Vajon csökken a vállalati egészségkultúrára fordított béren kívüli juttatások adója? 6 hónapja
- Nyerő juttatások, tippek a munkatárs-megtartáshoz 2024-re 6 hónapja
- Cafeteria Kisokos 2024 6 hónapja
- Munkavállalói felmondás 6 hónapja