Egymilliós bírság az Erste Nyugdíjpénztárnak
Egymillió forint felügyeleti bírságot rótt ki az Erste Nyugdíjpénztár magánpénztári ágazatára a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF), mert nem teljesítette egy korábbi határozatban előírt kötelezettségét.
A határozat egy másik pontja pedig előírta, hogy a pénztár a további eltérések kialakulásának megelőzése érdekében félévente vesse össze a nyilvántartásában szereplő bevallási és befizetési adatokat a PKN-ben szereplő adatokkal, és szükség esetén a javításokat végezze el.
A PSZÁF a pénztár által benyújtott összesített adatok vizsgálata alapján azt állapította meg, hogy a nyugdíjkassza továbbra sem tudta megvalósítani a PKN és a pénztári adatok egyezőségét, ezért újra előírta a kötelezettséget. A bírságösszeg a kiszabható bírságtartomány alsó negyedébe esik.
A felügyelet az intézkedés alkalmazásánál a pénztár terhére értékelte, hogy az eltérések mértéke az előző összevetés értékeihez képest valamennyi kategóriában nagymértékben nőtt. Súlyosbító körülménynek tekintette azt is, hogy a pénztár az előírtakat már második alkalommal nem teljesítette, s figyelembe vette a jogsértéssel potenciálisan érintett tagok számát is (a pénztár taglétszáma a 100 ezer főt meghaladja).
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
A Tesco anyák napja alkalmából áruházi és irodai bejárással várta a kollégák anyukáit, hogy lehetőségük legyen jobban megismerni gyermekeik munkakörülményeit. Teljes cikk
A kormány együttműködési megállapodást kötött a Yettel Magyarországgal és a Cetin Hungary Zrt.-vel a digitalizáció és a távközlés fejlesztése... Teljes cikk
A Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara (DUIHK) tagvállalatai javulásra számítanak üzleti helyzetük tekintetében, és nem számítanak a... Teljes cikk
- Le a túlórával! - bírságot kaphat a főnök, ha munkaidőn túl hívja a dolgozót 4 hónapja
- Felmérés: a régióban a magyaroknál nőtt a legnagyobb mértékben a félretett pénz összege 5 hónapja
- 120 millió forint extrajuttatást kaptak az Erste dolgozói 11 hónapja
- Ezeket a cégeket ellenőrzi kiemelten a következő időszakban a NAV 11 hónapja
- A szankciók működnek a foglalkoztatás-felügyelet területén 1 éve
- Kamerával figyelték a vendégeket és a dolgozókat egy szépségszalonban, rekordbírságot kaptak 1 éve
- Négynapos bankszünnap lesz az Ersténél december elején 1 éve
- Rászáll a NAV az áfásokra - Erre érdemes figyelni! 2 éve
- Előrehozott béremelést és fejenként legalább 200 ezer forint extrát kapnak az Erste dolgozói 2 éve
- Jogsértéseket tárt fel a D.A.S Jogvédelmi Biztosítónál az MNB 2 éve
- Munkavállalói részvények és extra szabadság - interjú Mihók Krisztinával, az Erste Bank HR-vezetőjével 2 éve