kapubanner for mobile

Elmaradt bérükért tüntettek volt malévosok Budapesten

Volt malévosok akarták felhívni arra a figyelmet, hogy vannak munkavállalók, akik még mindig nem kapták meg a nekik járó pénzt a cég felszámolása során. A Malév alapításának 68. évfordulóján tüntettek volt dolgozók és szimpatizánsaik.

images

A Malév felszámolása már két éve megkezdődött. A mintegy 250 demonstráló először a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. Pozsonyi úti székháza előtt tüntetett. Az egybegyűltek előtt Demeter Csaba, a HUNALPA Magyar Közforgalmi Pilóták Egyesületének elnöke arról beszélt, hogy az állami vállalat nem foglalkozik saját munkavállalóival, csak egymásra mutogatnak az állami felelősök. Ezért azt követelik, hogy oldják meg a helyzetet, és "mindegy, hogy hogyan", de fizessék ki a törvény szerint járó pénzt a dolgozóknak.

Hangsúlyozta: nem igaz, hogy a bérgarancia alap minden költséget fedez, és mindaddig demonstrálni fognak, amíg nem teljesítik a követelésüket. Petíciót is átadott a Vagyonkezelőnek és Nemzeti Fejlesztési Minisztériumnak is. Ebben a járandóság kifizetése mellett azt követelik, hogy a kormány ismerje el felelősségét a Malév "tönkretételében". Követelik emellett a 75 százalékos különadó eltörlését, továbbá magyarázatot kérnek arra, hogy hova tűnt a nemzeti légitársaság vagyona, és miért csak 3 milliárd forint volt az üzem beszüntetésekor. Törvénymódosítást is követelnek, hogy a bérgarancia alapból minden dolgozó megkaphassa a teljes összeget.

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium a demonstrációra közleményben reagált. Eszerint: a munkavállalók a bérgarancia alapból juthatnak hozzá pénzükhöz, ennek terhére 2012-ben és 2013-ban összesen bruttó 1,36 milliárd forintot fizettek ki. A dolgozói bérek kifizetésének ütemére a felszámolónak nincs befolyása - mutatott rá közleményében a szaktárca.

Felszámolásának befejezésére a bíróság legutóbb a június végét szabta határidőül.Ugyanakkor a felszámolást végző Nemzeti Reorganizációs Zrt. szerint tovább csúszhat az eljárás.

A felszámoló tájékoztatása szerint a jelenleg még fennálló követelés bruttó 9,1 milliárd forint, ebből 2,6 milliárd a nettó munkabér. A felszámolási vagyon a dolgozói követelések mintegy 27 százalékára nyújtana fedezetet, a 2,5 milliárd forint vagyonból mintegy 700 milliót lehetne a dolgozóknak átutalni, 1,5 milliárd forint az államkasszába kerülne adók és járulékok formájában.
  • 2026.05.20Pannon HR Konferencia Debrecen Célunk, hogy lehetőséget biztosítsunk a HR-es közösségnek, hogy megvitassák az aktuális kihívásokat, trendeket, valamint hogy szakmai újdonságokkal ismerkedhessenek meg.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Körömlakkos trükkel szimulálta a munkát a dolgozó – fegyelmi eljárás alá került

Egy korábbi rendőrségi dolgozó súlyos fegyelmi eljárás alá került, miután kiderült, hogy furfangos módszerrel szimulálta a folyamatos online... Teljes cikk

Rendkívüli bejelentés: Magyar Péter a NAV-nak adna új, erős jogköröket

Magyar Péter felszólította a leköszönő Orbán-kormányt, hogy szerdai ülésén döntsön arról: a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a jövőben akár... Teljes cikk

A NAV a rendelkezésre álló online adatokat is betölti az egyéni vállalkozók szja-bevallásába

Az egyéni vállalkozóknak készített szja-bevallási tervezetekbe a NAV automatikusan betölti a rendelkezésére álló online számla- és... Teljes cikk