Pert nyertek a Malév pilótái
Jogerősen pert nyertek a pilóták a Malév állami felszámolójával szemben - közölte a Magyar Közforgalmú Pilóták Egyesülete (Hunalpa) - hétfőn az MTI-vel.
A Malév tavalyi megszűnése óta még nettó kétmilliárd forint kifizetésére várnak a légitársaság volt dolgozói, számításaik szerint ennyi járna végkielégítésre, illetve a felmondási időre, de ezt a mai napig nem kapták meg. A pilóták korábban bírósághoz fordultak, vitatva a felmondások jogszerűségét.
A Kúria honlapján közzétett, április 15-i keltezésű határozat szerint a testület a felszámoló által benyújtott felülvizsgálati kérelem alapján eljárva a másodfokú bíróság jogerős végzését hatályában fenntartotta. Az ítélet alapján a felszámolónak meg kell állapítania a kifogást előterjesztő munkavállalók munkaviszonya megszűnésének időpontját, a végkielégítés időtartamát és összegét, meg kell határoznia a felmondási időre járó átlagkeresetet, továbbá el kell készítenie a szabadság elszámolását.
A végkielégítés töredékét kapták meg
A Hunalpa közleménye emlékeztet, hogy a Malév tavalyi csődje után a dolgozók még megkapták a februári fizetésüket, majd a végkielégítésük töredékét már csak az állami bérgarancia-alapból tudták kifizetni. A bérgarancia kimerítése után gyakorlatilag nem fizettek nekik semmit, és azt sem közölték velünk, hogy összesen még mennyi pénz jár nekik.
Sokan azóta sem találtak munkát
A Hunalpa közölte azt is, hogy a felszámolás még mindig tart, a Malév volt dolgozói közül sokan még mindig nem találtak munkát, tartalékaikat teljesen felélték, sokan a hiteleiket sem tudják már fizetni. A Kúria döntése alapján a pilóták és a többi munkavállaló megvizsgáltatná a felszámoló munkáját. Továbbá azt tervezik, hogy napokon belül keresetet nyújtanak be annak érdekében, hogy a bíróság megállapítsa az állam, mint többségi tulajdonos felelősségét a Malév csődje kapcsán. Az érdekvédő szervezet szerint ez egy későbbi kártérítési per alapjául szolgálhat.
2013. április 30.
- 2026.04.23BGE Állásbörze SPÓROLJ IDŐT ÉS ENERGIÁT! Érd el a BGE összes karának hallgatóit egyetlen nap alatt!
Részletek
Jegyek
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
Az online kaszinóipar évek óta folyamatosan növekszik, és a távmunka-lehetőségek elterjedésével az online kaszinóvállalkozások számára most... Teljes cikk
A munkakeresésben a tökéletes önéletrajz elkészítése alapvető lépés mindazok számára, akik új munkalehetőséget keresnek, vagy akik... Teljes cikk
Budapest, 2018. szeptember 3. - A Monster Magyarország Kft. tulajdonosa, a finnországi székhelyű Alma Career Oy üzleti és stratégiai okokból a magyar... Teljes cikk
- Nem mehettek haza, nem kapták meg a bérüket – botrány a szegedi BYD-nél 2 hete
- Törvénybe írják a heti két nap home office-t – sok dolgozó élete változhat meg 1 hónapja
- Munkahelyi szexuális zaklatás: mit tehet a HR és a vezetés? 1 hónapja
- Versenytilalmi megállapodás: amit a HR-nek és a payrollnak kötelező tudnia 1 hónapja
- Munkaadói felmondás nyugdíj előtt állóknak: erre kell figyelni! 2 hónapja
- Tűzoltás vagy stratégia? Így lehet kockázat a munkaerő-kölcsönzésből 3 hónapja
- Így segít a Bérgarancia Alap az elmaradt munkabér kifizetésében 3 hónapja
- Táppénz 2026-ban: Kinek jár, mennyi ideig és hogyan számolják? 3 hónapja
- Mikor tagadható meg a munkáltatói utasítás végrehajtása? 5 hónapja
- Versenytilalmi megállapodás 2025-ben – mit érdemes tudni munkáltatóként és munkavállalóként? 6 hónapja
- Pilótaválság a láthatáron: a légitársaságok munkaerőhiánya új szintre lépett 6 hónapja

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?