Sztrájkolnak a közalkalmazottak Franciaországban
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatBéremelésért és a tervezett elbocsátások ellen tüntetnek ma Franciaországban a közszféra dolgozói. Az országos megmozdulásban többek között tanárok, postai dolgozók, adóhivatalnokok vesznek részt.
A hivatalos adatok szerint a közalkalmazottak mintegy 30 százaléka lépett sztrájkba. Azért tiltakoznak, mert februrár elsejétől csak átlagosan 0,8 százalékkal nőtt az 5,2 millió közszolga bére. A szakszervezetek szerint viszont a közalkalmazottak fizetésének vásárlóereje 2000 és 2005 között 5 százalékkal csökkent.
A tüntetők emellett a kormány azon terve ellen is tiltakoznak, mely szerint 15 ezer állást építenének le a közigazgatásban azáltal, hogy a nyugdíjba vonuló közalkalmazottak esetében az állások 20 százalékát nem töltenék be újra - írja a Világgazdaság Online.
A tüntetők emellett a kormány azon terve ellen is tiltakoznak, mely szerint 15 ezer állást építenének le a közigazgatásban azáltal, hogy a nyugdíjba vonuló közalkalmazottak esetében az állások 20 százalékát nem töltenék be újra - írja a Világgazdaság Online.
- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Főszerepet kapott az AI-színésznő – új korszak kezdődik a kreatív szakmákban?