Előnyugdíj: nagy különbségek a tagországok között
Az OECD statisztikái szerint jelentős különbségek figyelhetők meg a Európai Unió tagállamai között az előnyugdíj feltételeiben. Annak a spanyol állampolgárnak, aki a törvényben megszabottnál két évvel korábban vonul nyugállományba, nyugdíjának 16 százalékáról kell lemondania, míg a hasonló helyzetben ugyanúgy döntő német munkavállalónak csupán 7,2 százalékról.
Az 55-64 év közöttiek gazdasági aktivitása összefüggésben áll az előnyugdíj feltételeivel, melyben tagországonként eltérő a szabályozás. Míg a német előnyugdíjasok esetében minden, az előírtnál korábban nem munkával töltött hónap nyugdíjuk 0,3 százalékába kerül (tehát egy évvel korábbi nyugdíjazás esetén 3,6 százalék mínusz), addig ez a szám Svédországban 0,5 százalék. Tehát szintén egy évvel korábbi nyugdíjazás esetén havi 6 százalék mínusz. Spanyol társaik még kevesebbet kapnak, két évvel korábbi nyugdíjazás esetén 16 százalékkal kevesebb járandóságban részesülnek.
Megjegyzendő, hogy Franciaországban, Hollandiában, Nagy-Britanniában és Írországban nem lehet előnyugdíjazást igénybe venni.
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.05Pénzügyi kimutatások elemzése A képzés során a résztvevők megismerik és elsajátítják a beszámoló elemzés eszközeit és technikáit, képessé válnak egy vállalat vagyoni, pénzügyi és jövedelmi helyzetének komplex megítélésére a nyilvánosan elérhető pénzügyi beszámolók alapján. Betekintést kapnak a vállalati beszámolók megértéséhez elengedhetetlen iparági elemzés eszközrendszerébe és technikáiba. Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
Qu Jing megtorlással fenyegette meg azokat a beosztottakat, akik panaszt tettek a vezetésére. Teljes cikk
Az Európai Unió tagállamainak adatait összesítve 2023-ban a születéskor várható élettartam átlagosan 81,5 év volt, ami 2022-hez képest 0,9 évvel... Teljes cikk
2023-ban az Európai Unióban (EU) a foglalkoztatottak 7,1%-a túlórázott, vagyis dolgozott az átlagos heti 40 óránál többet a főállású dolgozók... Teljes cikk