kapubanner for mobile

Nagy teljesítményű kompakt PC-re van szükséged?

Ma már vannak olyan igazán kompakt PC-k, melyek tudásban felveszik a versenyt egy laptoppal vagy egy nagyobb méretű asztali számítógéppel is. Ezek közül érdemes kiemelni a NUC névre hallgató termékcsaládot, melyről a mai cikkünk is szól.

Nagy teljesítményű kompakt PC-re van szükséged?-

A NUC az Intel fejlesztése

Azé az amerikai Intelé, mely nem véletlenül világhírű. Ezt elsősorban persze a mikroprocesszorainak köszönheti, de gyártanak emellett egyéb számítástechnikai eszközöket is, mint például videókártyák, alaplapi chipek, hálózati kártyák, stb.

A kínálatukban megtalálhatóak a NUC névre hallgató kompakt kialakítású PC-k is, amelyeket elsősorban üzleti használatra terveztek. Ezek a készülékek igen kis helyen elférnek, mindössze 10 x 10 cm-esek. Ez sok otthoni felhasználónak is felkeltette már az érdeklődését, így ők is előszeretettel vásárolják ezeket a konfigurációkat.

Ha megnézzük a PC Aréna új Intel számítógépeit, akkor láthatjuk, miért is annyira kedveltek ezek. Bár mindegyikhez csatlakoztatni kell monitort, billentyűzetet és egeret is, de cserébe kapunk egy kiváló teljesítményre képes, hordozható számítógépházat.

Hol és mire használható egy ilyen nagy teljesítményű PC?

Mint már említettük is, elsősorban irodai környezetbe készültek ezek a számítógépek. Mivel nagyon kicsi a gépház, így az asztalon is könnyen elférnek, nincs szükség arra, hogy külön hely legyen kialakítva a számukra. Nem fogunk rajtuk 8K-s videókat vágni, de nem is erre lettek kitalálva. Levelezésre, szövegszerkesztésre, táblázatkezelésre, adatok és állományok gyűjtésére, rendszerezésére vagy prezentációk készítésére tökéletesen alkalmasak.

Home office esetén is nagy hasznunkra lehet egy ilyen gép. Ráadásul otthoni környezetben például TV-hez is csatlakoztathatjuk, így filmezhetünk, sorozatot nézhetünk a segítségével. Ráadásul egy Intel NUC vásárlása esetén a csomagban találunk egy VESA felfogatólapot is, így könnyen a falra szerelhetjük. A működése pedig nem zavar senkit, mivel nem olyan zajosak, mint egy normál méretű PC.

Milyen típusú sorozatok vannak a NUC-ból?

Az Intel nem most kezdte a mini PC-k gyártását, így máris több szériából válogathatunk. Ezek tudásban, hardveres jellemzőkben eltérnek egymástól. Ha nem értesz annyira hozzá, kérd ki szakértő segítségét a választásban! A NUC sorozatok a következők:

  • Intel NUC 10 – Frost Canyon-sorozat
  • Intel NUC 11 – Tiger Canyon-sorozat
  • Intel NUC 12 – Wall Street Canyon-sorozat
  • Intel NUC 13 – Arena Canyon-sorozat

Ezek a kompakt számítógépek a kis hely ellenére is többféle csatlakozási lehetőséggel rendelkeznek. Van bennük USB (2.0 és 3.2, sőt Type C is), emellett HDMI és DisplayPort is. A gyártó nem feledkezett meg a vezeték nélküli megoldásokról sem, így a beépített Wifi és a Bluetooth is elmaradhatatlan része a konfigurációnak. Az új Intel gépek ugyanakkor memória nélkül érkeznek, így viszont mi dönthetjük el, hogy mekkora tárhelyet vásárolunk mellé.

A rendeltetésének megfelelően használva egy NUC kompakt PC sokáig kiszolgálhat minket.

  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Százból három maradt: hamarosan eldől, kié lesz a babóti tanári állás és a Maldív-utazás

A babóti általános iskolában meghirdetett tanári állásra közel százan jelentkeztek a Maldív-szigeteki álomutazás ígéretével. Már a második... Teljes cikk

Mit kívánnának az apák a lányaik munkahelyének? – nőnapi párbeszédet indított a Dreher

Milyen munkahelyet kívánnának a lányaiknak az apák? Ezzel a kérdéssel indította idei nőnapi kezdeményezését a Dreher Sörgyárak. A vállalat... Teljes cikk

Munkaidő után, zárt ajtók mögött műtöttek – így játszotta ki a szabályokat két orvos

Vádat emeltek két orvos, valamint két társuk ügyében, akik két éven át törvénybe ütközően, közfinanszírozásra végeztek műtéteket a... Teljes cikk