Ennyivel nő a vasutasok és a volánosok fizetése
Megállapodtak a MÁV-Volán-csoportnál a munkaadó és az érdekképviseletek képviselői a 2023. évi bérfejlesztés mértékéről pénteken, a csoportszintű érdekegyeztető tanács ülésén - közölte a MÁV.
A MÁV közleményében kifejtette: a megállapodás értelmében a vasutasok alapbére a 2022. december 31-i állapothoz képest legalább 53 ezer forinttal nő 2023. január 1-jéig visszamenőlegesen. Az egyösszegű SZÉP-kártya juttatás 120 ezer forintra emelkedik, és a munkáltató nettó 4000 forintra, azaz havi bruttó 6016 forintra növeli az önkéntes egészségpénztári támogatást.
Pafféri Zoltán, a MÁV elnök-vezérigazgatója a közleményben rámutatott arra, hogy a MÁV-Volán-csoport mintegy 51 ezer dolgozója több mint 10 százalékos béremelésben részesül.
A megállapodás előnyös alapja lehet az új munkaerő megszerzésének, hiszen a hosszú távon is biztos, kiszámítható munkahely vonzó lehetőség a pályaválasztók és munkakeresők számára, továbbá erősíti a MÁV-Volán-csoport munkaerőpiaci pozícióját, és igazolja, hogy az állami vállalatok képesek hosszú távon is vonzó munkáltatói feltételeket biztosítani dolgozóinak - tette hozzá az elnök-vezérigazgató.
A MÁV-Volán-csoport átlagkeresetei a bérmegállapodások és bérintézkedések eredményeként 2016-2021 között a nemzetgazdasági átlagkeresetnél nagyobb, 65 százalék feletti mértékben növekedtek. A vállalatcsoport a járványügyi helyzetben is megtartotta teljes munkavállalói létszámát, ezzel is bizonyította, hogy biztonságos munkahelyet nyújt munkavállalóinak - tájékoztatott a MÁV.
A közleményben kitértek arra, hogy a Volánbusznál a 2023. évi bérfejlesztéséről ugyanezen elvek alapján tárgyalnak a társaság sajátosságait figyelembe véve. A felek megállapodásának alapvető célja a munkavállalók reálbér-értékének megőrzése.
A Vasutasok Szakszervezete pénteken az MTI-nek küldött közleményében a béremelés mellett jó eredménynek nevezte, hogy a szakszervezet elvárására a munkáltató 100 ezerről 120 ezerre emeli az egyösszegű SZÉP-kártya juttatást, és bruttó 6016 forintra növeli az önkéntes egészségpénztár havi tagdíjtámogatását. Meleg János, a VSZ elnöke a közleményben eredménynek tartotta, hogy az idei bérfejlesztés után a MÁV-Volán csoportban a kezdőbérek jelentős mértékben meghaladják a minimálbér és a garantált bérminimum összegét. (MTI)
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
Hat magyarországi konferencia és wellness szálloda, valamint rendezvényhelyszín kapott Aranynap-díjat kiemelkedő színvonalú szolgáltatásaiért 2023.... Teljes cikk
Csütörtöktől elérhető a 30 évesnél idősebb álláskeresőknek szóló, 150 milliárd forintos támogatási rendszer - mondta a Czomba Sándor... Teljes cikk
A 2021-2027-es időszakra szóló Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program Plusz (GINOP Plusz) 2500 milliárd forint keretéből az idén... Teljes cikk
- Ennyi borravalót adnak a magyarok a vendéglátóhelyeken 1 hete
- Tízből nyolc diákmunkást a fizetés motivál 2 hete
- Aláírták az Operaház új kollektív szerződését - így valósul meg a bérfejlesztés 3 hete
- KSH: 9.9 százalékkal nőtt a reálkereset egy év alatt 4 hete
- Megállapodtak a bérekről az Audi Hungaria Zrt.-nél 1 hónapja
- Az egyetemi oktatót átlagfizetése alacsonyabb mint a pályakezdő tanároké 1 hónapja
- Bérpapírjaikkal vonultak a minisztérium elé a felsőoktatási dolgozók 1 hónapja
- Egyeztetés kezdődött az állami fenntartású egyetemek bérfejlesztéséről 1 hónapja
- Két év alatt átlagosan 55 százalékkal emelkedett a reptéri dolgozók bére 2 hónapja
- Egészségügyi bértábla 2 hónapja
- Napok óta sztrájkolnak a román postások 2 hónapja