Ekkora béremelést kaphatnak a MÁV-Volán dolgozók
A szakszervezetek többsége időt kért, a tárgyalások később folytatódnak.
Három év alatt legalább a negyedével nőhet a MÁV-Volán dolgozók bére, miután Lázár János építési és közlekedési miniszter három éves bérfejlesztési ajánlatot tett a Csoportszintű Érdekegyeztető Tanács (CsÉT) keddi ülésén - közölte a MÁV a cégcsoport közleményében kedden az MTI-vel.
A tájékoztatás szerint a tulajdonosi jogokat gyakorló tárca vezetője a MÁV-Volán csoport munkavállalói számára három évre legalább 25 százalékos, ezen belül 2024-ben legalább havi 70 ezer forintos egységes béremelésre tett ajánlatot. A szakszervezetek többsége időt kért, hogy az általuk képviselt munkavállalókkal közösen alakítsák ki álláspontjukat, és mandátumot szerezzenek a januárban folytatódó tárgyalásokra - közölte a MÁV.
MTI
- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek



Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?