kapubanner for mobile
Megjelent: 13 éve

Felmondott a Számalk Zrt. Továbbképzési Központjának személyzete

A SZÁMALK Zrt.-n belül működő Továbbképzési Központ teljes személyzete 2011. szeptember 5-én előzetes egyeztetés nélkül munkaviszonyát azonnali hatállyal megszüntette - olvasható a portálunkhoz eljuttatott sajtóközleményben.

A munkaviszony megszüntetése olyan átmeneti technikai nehézségek elé állította a cégcsoportot, hogy előreláthatólag ez év október végéig a tanfolyami naptárban meghirdetett, Továbbképzési Központ által szervezett képzéseiket elindítani nem tudják - írja a közlemény.

Elkezdték ugyanakkor az üzletág személyzeti állományának újjászervezését, melyre a SZÁMALK Csoportban rendelkezésre álló, hasonló profilú oktatással foglalkozó nagy létszámú belső és külső oktatói állomány, a több évtizeden keresztül az informatikai és menedzser-képzésben felhalmozott tudás és tapasztalat megfelelő és biztos alapot nyújt.

Zárda Olivér vezérigazgató felhívja a közleményben tisztelt partnereik figyelmét, hogy a távozó dolgozók által újonnan létrehozott vállalkozás nem jogutódja a SZÁMALK Zrt. Továbbképzési Központjának, azzal semmilyen szerződéses viszonyban nem áll, azzal szemben a SZÁMALK Csoport jogi képviselői jelenleg is jogi lépések megtételének lehetőségét vizsgálják.

A vezérigazgató tájékoztatása szerint amíg Továbbképzési Központjukban a képzések újraindulnak, a SZÁMALK Zrt. és a SZÁMALK Csoport minden más üzletága változatlan formában, továbbra is a megszokott magas minőségi színvonalon folytatja működését és várja partnereit.

  • 2024.05.14Mesterséges intelligencia használata a marketing munkában Képzésünk célja, hogy bemutassuk 2024-ben mi mindenre képes a mesterséges intelligencia, használata mennyire meg tudja könnyíteni a marketing szakemberek - vagy erre a pályára készülők - munkáját. A képzés során a résztvevő megtanulja, hogy milyen kiaknázatlan lehetőségek rejlenek a mesterséges intelligenciában. Ezen túl megtanulja, hogy a különböző AI eszközöket milyen stratégiai kombinációban érdemes használni a lehető legnagyobb hatékonyság elérése érdekében. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.16Atipikus foglalkoztatási formák – Dr. Bankó Zoltán Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Minden ötödik magyarországi német vállalat leépítést fontolgat idén

A Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara (DUIHK) tagvállalatai javulásra számítanak üzleti helyzetük tekintetében, és nem számítanak a... Teljes cikk

Ezermilliárd forint feletti forgalmat realizált tavaly a SPAR

A vállalatnál az elmúlt évben több mint 1500 munkatárs részesült szakoktatásban. Teljes cikk

Jön a hatnapos munkahét, de csak a felsővezetőknek

A Samsung Group hatnapos munkahetet vezet be a vezetők számára Koreában. Az értesülések szerint ez a sürgősségi intézkedésnek titulált... Teljes cikk