Foglalkoztatási, szociális és a közoktatási fejlesztésekre lehet pályázni
Az Új Széchenyi Terv keretében a foglalkoztatás területén 37 milliárd forint új uniós forrás érhető el, a közoktatásban több mint 4 milliárd forintra, szociális fejlesztésre pedig mintegy 2 milliárd forintra lehet pályázni - tájékoztatott a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség.
Egy másik új konstrukció a hajléktalan emberek társadalmi integrációjának erősítését tűzte ki célul, a rendelkezésre álló keretösszeg 105 millió forint - közölte az NFÜ.
A fiatalok vállalkozóvá válását összesen csaknem 7 milliárd forinttal támogatják, a pályázatok célja a mikrovállalkozások indítását tervező fiatalok segítése.
A munkaerő-piaci szolgáltatásokat nyújtó civil szervezetek fejlesztésének, kapacitásaik megerősítésének kerete 1,6 milliárd forint, a pénzre egyesületek, alapítványok, nonprofit gazdasági társaságok nyújthatnak be pályázatot.
A 3 milliárd forintos kerettel megjelent "Tranzitfoglalkoztatás az építőiparban" elnevezésű pályázat célja hátrányos helyzetű emberek munkaerő-piaci elhelyezkedésének elősegítése tranzitfoglalkoztatási programok segítségével.
Az autizmussal élő emberek életminőségét támogató országos szakmai tanácsadó hálózat kiépítésére 800 millió forint értékben jelent meg felhívás.
A foglalkoztatási szolgálat szolgáltatási rendszerének fejlesztésére, kapacitásainak megerősítésére 3 milliárd forint keretösszeggel jelent meg felhívás, fejleszthetik egyebek mellett a munkaerő-piaci információs rendszert, illetve az ügyfeleknek nyújtott szolgáltatásokat is.
Az aktív munkaerő-piaci politikák eredményességére és hatékonyságának javítására 6 milliárd forintos kerettel jelent meg pályázat, a munkahelyi egészség és biztonság fejlesztésére, a munkavédelmi és munkaügyi ellenőrzés fejlesztésére pedig 3,75 milliárd forinttal.
Szociális célú pályázat a jelnyelvi tolmácsszolgálatok fejlesztését célzó felhívás,a pályázat elérhető keretösszege 540 millió forint. 1,4 milliárd forint támogatás áll rendelkezésre roma emberek képzésbe ágyazott foglalkoztatására.
A közoktatási fejlesztések területén 2,25 milliárd forintból jöhet létre javítóintézeti ellátást biztosító intézmény a Dunántúlon. A halmozottan hátrányos helyzetű gyermekek nevelésére-oktatására elkülönített keret 2 milliárd forint.
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
A vállalkozások öt kategóriában pályázhatnak a díjra. Teljes cikk
Az EU Sokszínűségi Hónap minden májusban a méltányos munkakörnyezet megteremtését hivatott előmozdítani egy minél inkább egyenlő esélyeken... Teljes cikk
340 milliárd forintnyi pályázat indul csütörtökön az egyetemek számára tudományos és innovációs parkok létrehozására - jelentette be Hankó... Teljes cikk
- Keddtől lehet pályázni Az Év felelős foglalkoztatója pályázatra 5 napja
- Innovációs tevékenységet végző vállalkozások aránya Magyarországon 1 hete
- Kizárólag megváltozott munkaképességűeket foglalkoztató üzem nyílt Dabason 1 hete
- A népesség száma gazdasági aktivitás szerint 1 hete
- Nagy Márton: a mesterséges intelligencia lehet a gazdaság egyik fő hajtóereje 2 hete
- A magyarok 83 százaléka rossznak látja az ország gazdaság helyzetét 2 hete
- Pályázat indul az egyetemeknek tudományos és innovációs parkok létrehozására 2 hete
- OECD: a magyar munkaerőpiac a válságok ellenére is ellenállónak bizonyult 2 hete
- MFB: már lehet pályázni a kamatmentes, uniós forrású beruházási hitelre 2 hete
- Neumann János Program: a cél, hogy a 100 legjobb egyetem között legyen egy magyar is 3 hete
- Így segítik a látássérültek munkavállalását 3 hete