A magyar vállalkozások harmada vesz részt a rehabilitációs foglalkoztatásban
Az MKIK Gazdaság- és Vállalkozáskutató Intézet kutatása szerint a kereskedelemben és a feldolgozóiparban a legmagasabb a megváltozott munkaképességű munkavállalók összesített foglalkoztatotti létszámhoz viszonyított aránya.
A hazai vállalkozások 33 százaléka foglalkoztat legalább egy megváltozott munkaképességű munkavállalót - derül ki az MKIK Gazdaság- és Vállalkozáskutató Intézet (GVI) elemzéséből, amely a megváltozott munkaképességűek nyílt munkaerőpiaci foglalkoztatási helyzetét vizsgálta Magyarországon. Az intézet MTI-hez elküldött csütörtöki tájékoztatása szerint az elemzésben szereplő adatok a GVI tavaly októberi, féléves konjunktúrafelvételéből származnak, amelynek során 1017 hazai, legalább 10 főt foglalkoztató vállalkozás válaszolt a kérdésekre. A nagyobb, 50-249 fős cégek 62 százaléka, a több mint 250 fős nagyvállalatok 80 százaléka foglalkoztat megváltozott munkaképességű dolgozót, a gazdasági ágazatokat tekintve pedig elsősorban a feldolgozóipari cégek, amelyek 49 százalékánál található megváltozott munkaképességű alkalmazott. A megváltozott munkaképességű munkavállalók aránya ugyanakkor a 26-49 fős cégeknél a legmagasabb, 2,7 százalék, míg a 250 dolgozó feletti nagyvállalatoknál a legalacsonyabb, 0,7 százalék. A GVI felhívta a figyelmet, hogy egy nagy cégnél nagyobb eséllyel lesz legalább egy megváltozott munkaképességű dolgozó, de a kisebb vállalkozásoknál magasabb az összesített foglalkoztatotti létszámhoz viszonyított arányuk. Az elemzésben emlékeztetnek arra, hogy a munkaadók a foglalkozási rehabilitáció elősegítése érdekében rehabilitációs hozzájárulás fizetésére kötelesek, ha az általuk foglalkoztatottak átlagos állományi létszáma meghaladja a 25-öt, és a megváltozott munkaképességűek létszáma nem éri el ennek az 5 százalékát. Példaként említették, hogy egy 26 fős cégnél ez a kötelező foglalkoztatási szint 1,3, míg egy 250 fős cégnél már 13 dolgozó, azaz a kisebb vállalkozások könnyebben elérhetik azt a foglalkoztatotti arányt, aminél már mentesülnek a rehabilitációs hozzájárulás alól.
A gazdasági ágazatokat tekintve a kereskedelemben és a feldolgozóiparban a legmagasabb, az egyéb szolgáltatások területén pedig a legalacsonyabb a megváltozott munkaképességű munkavállalók összesített foglalkoztatotti létszámhoz viszonyított aránya. Azok a cégek, amelyek alkalmaznak legalább egy megváltozott munkaképességű munkavállalót, leginkább a társadalmi felelősségvállalást és a rehabilitációs hozzájárulás megfizetése alóli mentességet nevezték fontos motivációs tényezőnek, a válaszadók 67, illetve 54 százaléka mondta ezt. A nagyvállalatoknál inkább a társadalmi felelősségvállalás, míg a 26-49 fős vállalkozásoknál a hozzájárulás alóli mentesség a leghangsúlyosabb tényező. A jelenleg még egyetlen megváltozott munkaképességű munkavállalót sem foglalkoztató válaszadó cégek 44 százaléka vélekedik úgy, hogy a jövőben élne a rehabilitációs foglalkoztatás lehetőségével. Az összes válaszadó több mint fele szerint a megváltozott munkaképességű munkavállalók foglalkoztatása után járó adókedvezmény emelése, valamint a mentorálásra és a megfelelő munkakörülményekre nyújtott bér- és költségtámogatás segítené elő leginkább azt, hogy a jelenleginél nagyobb mértékben vegyen részt a rehabilitációs foglalkoztatásban. A GVI jelezte: a foglalkoztatottaknak csak 0,8 százaléka megváltozott munkaképességű, ez jelentősen alacsonyabb arány, mint amekkora a megváltozott munkaképességűek számából következne.
MTI
fotó: pexels
- 2026.05.20Pannon HR Konferencia Debrecen Célunk, hogy lehetőséget biztosítsunk a HR-es közösségnek, hogy megvitassák az aktuális kihívásokat, trendeket, valamint hogy szakmai újdonságokkal ismerkedhessenek meg.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
Nem javul a hatékonyság viszont tovább csökkent a munkahelyi elköteleződés. Mindössze a munkavállalók ötöde elkötelezett világszerte, és bár a... Teljes cikk
Váratlan kiadás, betegség, elemi kár, hirtelen megnövekedett gyógyszerköltség - ezek azok az élethelyzetek, amelyekre a rendkívüli települési... Teljes cikk
Megnőtt azok aránya Közép-Európában, akik rövidebb, de az anyák és apák között egyenlőbben megosztott szülői szabadságot tartanak ideálisnak... Teljes cikk
- Állami karrierek újraírva: szakemberekkel épül a Tisza-kormány 2 hete
- Cégvezetők Csúcstalálkozója 2026. Lesz végre piacgazdaság? 2 hete
- Aggasztó jelek a német munkaerőpiacról: Ennyi állás tűnt el 3 hete
- Tényleg a 72 órás munkahét a megoldás? Egy orosz milliárdos szerint igen 3 hete
- Borúlátóak a cégek, mégis AI-ba fektetnek - mutatja egy friss felmérés 1 hónapja
- A súlyosan korlátozott dolgozók foglalkozásai a korlátozottság területe szerint - grafikon 1 hónapja
- NGM-államtitkár: a több mint 10 fős cégek húzzák a kkv-szektort 2 hónapja
- Rekordot döntött a személyi kölcsön, összeomlóban a munkáshitel? 2 hónapja
- Kapitány István: vége az összeszerelő üzemek korszakának – 2 500 milliárd forint sorsa a tét 2 hónapja
- Felmérés: a régióban a vezetők többsége potenciális kockázatnak tartja az AI-t 3 hónapja
- Kevesebb szja, több nyugdíj: így írná át az adó- és nyugdíjrendszert a Tisza Párt 3 hónapja

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?