kapubanner for mobile

Tízezer megváltozott munkaképességű embernek segített már a szociális és gyermekvédelmi főigazgatóság

Több mint tízezer megváltozott munkaképességű ember foglalkoztatását segítette elő a szociális és gyermekvédelmi főigazgatóság Széchenyi 2020 programból megvalósuló kiemelt projektje.

A projekben 12 milliárd forintot fordítottak az egészségkárosodott emberek munkaerő-piaci helyzetének javítására. A Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság 3 éve működteti az EFOP-1.1.1-15, „Megváltozott munkaképességű emberek támogatása” elnevezésű kiemelt projektet.

Az elmúlt évek gazdasági növekedésének köszönhetően fellépő munkaerőhiány miatt fontos megtalálni azokat a munkaerőpiacról kiszorult, segítséget igénylő inaktív embereket, akiket be lehet vonni a foglalkoztatásba. A projekt célja, hogy a megváltozott munkaképességű emberek munkaerő-kínálatát és a feléjük irányuló munkaerő-keresletet összehangolja a foglalkozási rehabilitáció eszközrendszerével. Ennek érdekében a projekt szakemberei - a kormányhivatalokkal együttműködve - a munkavállalásra nyitott megváltozott munkaképességű emberek fejlesztésével, felkészítésével és személyes támogatásával, valamint a munkaadók szemléletformálásával és érzékenyítésével foglalkoznak. A folyamat célja, hogy az egészségkárosodott, betegséggel vagy fogyatékossággal élők számára megfelelő, hosszú távú munkahelyet találjanak.

A projekt munkatársai több mint 13.000 ügyféllel kötöttek együttműködési megállapodást, hogy hozzáférjenek a munkavállalásukat segítő szolgáltatásokhoz és támogatásokhoz.
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek