Gyorsabb kiválasztási folyamat az uniós intézményeknél
Az Európai Bizottság, a Parlament, a Tanács és a törvényszék dolgozóinak a válogatására létesült hivatal, az Epso a napokban hozta nyilvánosságra reformterveit, amelyek célja, hogy a folyamatosan növekvő igényekhez igazítsa a felvételi procedúrát - írja a Világgazdaság.
Az Epso 2003-as létrehozása óta háromszáz versenyvizsgát bonyolított le, egyenként átlagosan ezer résztvevővel. A kiválasztás eredményeként 11 ezer szakember került fel a megfeleltek listájára, és közülük eddig hétezret vettek fel valamelyik intézményhez. A magyarok 524 fős összlétszáma az új tagállamok mezőnyében kifejezetten magasnak számít, hiszen a csehek, a szlovákok vagy a románok sokkal kevesebb szakemberrel képviseltetik magukat az unió végrehajtó testületének 24 ezer fős gárdájában.
Az Epso igazgatója azt szeretné, ha a 2010-ben életbe lépő uniós HR-reform eredményeként a mostani átlagosan két esztendőről öt-kilenc hónapra csökkenne a kiválasztástól a munkába állásig eltelő idő. Persze nemcsak a gyorsaság számít, hanem az is, hogy a felvételik alatt a mostaninál jobban érvényre jussanak a jelöltek gyakorlati készségei. Ennek jegyében megszűnik a lexikális EU-ismereteket vizsgáló teszt, amely jelenleg az első forduló egyik legkomolyabb próbatételének számít; helyette a jelöltek problémamegoldó készségére, viselkedésére és (a ma is vizsgált) nyelvi készségeire helyezik a hangsúlyt a számítógépes teszteknél. A második - szóbeli - fordulóban egyéni és csoportos feladatokat kell megoldaniuk a továbbjutóknak; ezt a nagyvállalatok gyakorlatához hasonlóan "Assessment Center" formában fogja lebonyolítani egy megbízott HR-cég.
Világgazdaság
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
Spontán sztrájkba kezdtek a román kormányalkalmazottak, béremelést követelnek - írta hétfőn az economedia.ro az érintett szakszervezet vezetőjét... Teljes cikk
Qu Jing megtorlással fenyegette meg azokat a beosztottakat, akik panaszt tettek a vezetésére. Teljes cikk
Az Európai Unió tagállamainak adatait összesítve 2023-ban a születéskor várható élettartam átlagosan 81,5 év volt, ami 2022-hez képest 0,9 évvel... Teljes cikk
- Rétvári Bence: Megfeleződött a szegénységben élők aránya 2 hónapja
- NGM-államtitkár: a kormány gyors ütemben, a lehető legtöbb uniós forrást el szeretné juttatni a vállalkozásoknak 2 hónapja
- Több mint 460 milliárd forintos foglalkoztatási programot indít a kormány 4 hónapja
- Átadták a Családbarát köznevelési intézmény díjakat a Pedagógus Expón 4 hónapja
- Orbán Viktor: akkor lesz döntés a pedagógusok béremeléséről, amikor tényleg megvan a pénz 6 hónapja
- Uniós szakszervezetek vonultak fel: elbocsátásoktól tartanak 6 hónapja
- Uniós tehetségbázis fogja megkönnyíteni a nemzetközi munkaerő-felvételt, azaz a legális migrációt 7 hónapja
- Kibervédelem: súlyos büntetés jár a magyar cégeknek, ha nem készülnek fel 7 hónapja
- Ez a jelentés minden kkv-nak kötelező lesz, de sokan azt sem tudják, eszik vagy isszák 8 hónapja
- Mi lesz az EU-s támogatásokkal? 8 hónapja
- Ismét lehet pályázni a Családbarát köznevelési intézmény címre 12 hónapja