Így oldja meg az utánpótlást a MOL
A horvát csapat nyerte a MOL 5. jubileumi olaj és gázipari világversenyét. A legjobb tíz csapat a mai döntőben összesen húszezer euró értékű jutalomért versengett, de ezen felül nemzetközi karrierlehetőségekkel is várja őket a világ több mint negyven országában jelenlévő MOL-csoport.
A háromfordulós verseny korai szakaszában virtuálisan, az internet segítségével vetélkedtek a diákok. Az első fordulóban a MOL által fejlesztett iparági, stratégiai online játék, a MOiL Tycoon feladatait számítógép előtt kellett megoldania a versenyzőknek, majd ezt követte a kreatív forduló, amelyben fukushimai atomkatasztrófával kapcsolatos energetikai kérdést fejtett ki a fordulóba bejutott 40 csapat. A MOL szakembereiből álló zsűri a kiváló pályamunkák értékelése után választotta ki azt a tíz legjobb csapatot, akiket elhívtak Budapestre, hogy itt mérjék össze tudásukat.
- A vállalatnál eltöltött több, mint tíz évből talán arra vagyok a legbüszkébb, hogy a MOL olyan munkahely lett, amit szívesen választanak maguknak a fiatalok. Fantasztikus volt látni ezeket a diákokat, akik komoly felkészülést igénylő próbatételek után, méltán érdemelték ki a budapesti döntőben való részvételt, ahová nagy várakozással érkeztek. Fontos, hogy minél hamarabb - már egyetemista korban - kapcsolatba kerüljünk iparágunk ifjú tehetségeivel, és kiváló karrierlehetőségeket nyújtsunk nekik, mert a mi érdekünk is, hogy e szakemberek később a mi csapatunkat erősítsék, ők a mi jövőnk záloga - mondta Hernádi Zsolt a MOL elnöke a Freshhh eredményhirdetésén.
Két orosz, két horvát, négy magyar, egy kanadai és egy pakisztáni diákokból álló csoport került be a döntőbe, ahol a MOL-csoport szakembereiből ősszeállt nemzetközi zsűri döntése alapján a Zágrábi Egyetemet és a McDaniel College-ot képviselő, horvát diákokból álló freshhh Start csapat bizonyult a legjobbnak, és nyerte meg a kilencezer eurós fődíjat. A Pannónia Egyetem SY124 nevű csapata másodikként hatezer euró, a Texasi Technical Egyetem három pakisztáni diákjából álló Red Raiders csapat harmadikként háromezer euró díjban részesült. A döntőbe bejutott további hét csapat tagjai pedig e-book olvasót kaptak ajándékba. Mindezeken felül a korábbi évek tapasztalatai azt mutatják, hogy a Freshhh döntősök egyik célja, hogy karriert építsenek a MOL-csoportnál, és ehhez ez a verseny tökéletes kezdőlépés lehet.
- A MOL az elmúlt években rengeteget tett azért, hogy a fiatalokat a természettudományok, illetve az olaj- és gázipar felé orientálja - jelentette ki Szőcs László, a MOL-csoport HR ügyvezető igazgatója. A HR vezető szerint a Freshhh versenyek sikere, és a MOL-hoz csatlakozott Freshhh résztvevők szakmai előmenetele is bizonyítja, hogy a tehetséggondozásba fektetett erőfeszítések kölcsönösen megtérülnek: biztos utánpótlást jelent vállalatunk számára és biztos karriert jelentve a fiatal tehetségek számára.
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
A Tesco anyák napja alkalmából áruházi és irodai bejárással várta a kollégák anyukáit, hogy lehetőségük legyen jobban megismerni gyermekeik munkakörülményeit. Teljes cikk
A kormány együttműködési megállapodást kötött a Yettel Magyarországgal és a Cetin Hungary Zrt.-vel a digitalizáció és a távközlés fejlesztése... Teljes cikk
A Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara (DUIHK) tagvállalatai javulásra számítanak üzleti helyzetük tekintetében, és nem számítanak a... Teljes cikk
- Íme az UniYou Év Diákmunkahelye pályázatának győztesei 2 hónapja
- Átalakítják a Nemzeti Tehetség Programot 2 hónapja
- Így lesz minőségi munkaerő: üzleti fórum német cégekkel Debrecenben 3 hónapja
- Nyíregyházi diák lett a Juvenes Translatores uniós fordítási verseny magyarországi győztese 4 hónapja
- Felső tagozatos természetszerető diákoknak hirdetnek versenyt 4 hónapja
- Rangos üzleti versenyen ért el ezüstérmet a Corvinus csapata 4 hónapja
- 1500 diák méri össze a tudását a Szakma Kiváló Tanulója Verseny fővárosi előválogatóján 5 hónapja
- Pályázati lehetőségek a kulturális és kreatív szektorok számára 6 hónapja
- Így lehet gördülékeny a szakember-utánpótlás 6 hónapja
- A Debreceni Egyetem hallgatója nyerte a nemzetközi pénzügyi befektetési versenyt 6 hónapja
- Rangos nemzetközi üzleti versenyen nyertek a Corvinus hallgatói 6 hónapja