Újra várja a magyar tehetségeket az innovációs világverseny
December 15-ig jelentkezhetnek fiatal magyar egyetemistákból álló csapatok a Microsoft Imagine Cup nemzetközi technológiai versenyére, amelyen az elmúlt több mint 15 évben száz országból, több mint kétmillió diák mérette meg magát. A globális döntő nyertes csapata százezer dollárt kap az üzlete beindításához és a cég vezére, Satya Nadella is segíti majd őket - derül ki közleményükből.
A vállalat által alapított technológiai innovációs versenyre Azure technológiát használó csapatok jelentkezését várják, akik a mesterséges intelligencia, a gépi tanulás, vagy valamilyen más technológiai innováció segítségével hoznak létre egy új megoldást vagy terméket, és ennek megvalósításában szem előtt tartják a társadalmi sokszínűséget, befogadást és akadálymentesítést. A régiós online középdöntőkből kikerülő győztes csapatok jövőre Amszterdamban, a regionális döntőn mérik össze a tudásukat, ahonnan a legjobbak utazhatnak Redmondba, a Microsoft főhadiszállására. A regionális döntőkbe jutó csapatok utazási- és szállásköltségeit a cég fedezi.
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.20Vida Ági a Kapcsolódás Napján Milyen mintákat hozunk gyerekkorunkból, és hogyan jelennek meg a felnőtt kapcsolatainkban? Vida Ági „Hogyan hatnak a gyermekkori kötődési mintáink a felnőttkori kapcsolatainkra?” című előadásával vár a Kapcsolódás Napja 2026. november 20-án, Budapesten, a SUGÁR Moziban.
Részletek
Jegyek

Conflict Night: rémálom HR-helyzetek a színpadon