Indiában a dolgozó a legfontosabb
A munkatárs az első, utána jön a vásárló - vallja az egyik legnagyobb indiai IT-vállalkozás, a 30 ezres létszámú HCL Technologies elnöke. Szerinte az indiai dolgozók általában motiváltak, nagyon szívesen részesei a csapatépítésnek, csak a megvalósításban nehézkesek kicsit.
A cég másik újítása az elektronikus jelzőrendszer: bárki bármikor kezdeményezheti valamilyen lépés megtételét a vállalat számítógépes rendszerében. A jelzést a főnökökhöz továbbítják a megoldás kidolgozására. A jelzés visszavonásig él, természetesen a kezdeményező vonhatja csak vissza.
Elvárás-menedzsereket is képeznek
A HCL-nél a hagyományos menedzsmentkurzusok mellé felvették az elvárás-menedzsment képzést, ami arról szól, hogy miként kell észrevenni és teljesíteni az elvárásokat, természetesen a vásárlóké mellett az alkalmazottakét is.
Első a bizalom
A vállalat első számú embere vezetése egy éves évfordulója alkalmából egy levéllel hívta fel dolgozói figyelmét: addig marad, amíg támogatják, bíznak benne.
- 2024.05.16Atipikus foglalkoztatási formák – Dr. Bankó Zoltán Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
Qu Jing megtorlással fenyegette meg azokat a beosztottakat, akik panaszt tettek a vezetésére. Teljes cikk
Az Európai Unió tagállamainak adatait összesítve 2023-ban a születéskor várható élettartam átlagosan 81,5 év volt, ami 2022-hez képest 0,9 évvel... Teljes cikk
2023-ban az Európai Unióban (EU) a foglalkoztatottak 7,1%-a túlórázott, vagyis dolgozott az átlagos heti 40 óránál többet a főállású dolgozók... Teljes cikk