kapubanner for mobile
Megjelent: 14 éve

Jót tesz a munkamorálnak a céges karácsonyi buli

Egy, a brit egészségügyi és szociális szektor vállalkozásainak vezetői körében készült felmérés szerint az év végi céges karácsony erősítheti az alkalmazottak elkötelezettségét, és lehetőséget ad arra, hogy a munkaadók honorálják alkalmazottaik éves munkáját, áll az ELTE Társadalomtudományi Kar hírlevélében.

A Chartered Management Institute (CMI) megbízásából, az egészségügyi és szociális szektorban dolgozó vállalkozások vezetőinek részvételével készült felmérés szerint a cégek fontos eseménynek tartják az év végi céges karácsonyi partit. A 135 megkérdezett vezető 62 százaléka szerint a közös ünneplés segít az alkalmazottak munkahelyi elköteleződésének erősítésében.

A kutatás eredményei szerint a vezető beosztású válaszadók 68 százaléka úgy gondolja, a céges karácsony alkalmat ad a munkaadóknak arra is, hogy honorálják alkalmazottaik egész éves munkáját. Ennek alapján 66 százalék úgy véli, hogy a partikat a nehezebb gazdasági helyzet ellenére is meg kellene tartani megtartani.

Mindeközben azonban odafigyelnek arra, hogy a szervezett ünnepség milyen üzenetet közvetít a dolgozók felé. 60 százalékuk úgy gondolja, hogy ha a karácsonyi parti láthatóan és feleslegesen sokba került, az negatív visszacsatolást eredményezhet a vezetőség felé. Mintegy 50 százalékuk pedig úgy véli, célszerűbb, ha az egyes teamek ünnepelnek együtt, mintha az egész vállaltra kiterjedő bulit szerveznek.

Bár a közös ünneplést fontosnak tartják, a parti költségeire erősen odafigyelnek a vezetők. A válaszok szerint 48 százalékuk anyagilag nem, csak a szabadidő biztosításával járul hozzá a karácsonyi parti megrendezéséhez. A vizsgált kis- és középvállalkozások 42 százaléka pedig éppen annak anyagi vonzata miatt, költségspórolási szándékkal egyáltalán nem rendez alkalmazottainak céges karácsonyozást.

ELTE Társadalomtudományi Kar hírlevél
  • 2024.05.14Mesterséges intelligencia használata a marketing munkában Képzésünk célja, hogy bemutassuk 2024-ben mi mindenre képes a mesterséges intelligencia, használata mennyire meg tudja könnyíteni a marketing szakemberek - vagy erre a pályára készülők - munkáját. A képzés során a résztvevő megtanulja, hogy milyen kiaknázatlan lehetőségek rejlenek a mesterséges intelligenciában. Ezen túl megtanulja, hogy a különböző AI eszközöket milyen stratégiai kombinációban érdemes használni a lehető legnagyobb hatékonyság elérése érdekében. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.16Atipikus foglalkoztatási formák – Dr. Bankó Zoltán Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Feketén foglalkoztattak egy 15 éves fiút, akinek mindkét kezét összepréselte egy gép

Vádat emelt a Kecskeméti Járási Ügyészség két férfi ellen, akik munkaszerződés és munkavédelmi oktatás nélkül foglalkoztattak egy 15 éves... Teljes cikk

Munkahelyi tréfa: benzint öntött a csikkjére és felgyújtotta kollégáját

A Tatabányai Járási Ügyészség súlyos testi sértés bűntette miatt nyújtott be vádiratot azzal a férfival szemben, aki tréfából meggyújtotta... Teljes cikk

35 milliót fizet az exférj volt feleségének a házasság alatt végzett házimunkáért

A háztartásban és a gyereknevelésben végzett munkát, melyet gyakran "láthatatlan munkaként" is emlegetnek, ritkán lehet pénzbeli fizetésre váltani.... Teljes cikk