Munkavégzés, munkába járás: Nélkülözhetetlen az autó a magyarok számára
Magyarországon a mobilitás legfontosabb eszköze továbbra is az autó, a magyar autósok csaknem kétharmada nem tudja kocsi nélkül elképzelni az életét a Robert Bosch Kft. megbízásából az autóhasználati szokásokról és az elektromobilitásról készült felmérés szerint. A magyarok több mint kétharmada elsődlegesen autóba ül, ha a munkahelyére, az óvodába, iskolába tart vagy bevásárolni megy. Ötödük használja munkavégzésre a gépkocsiját.
A magyarországi háztartások 69 százaléka rendelkezik saját tulajdonú személygépjárművel. A megkérdezett magyar autósok 61 százaléka nyilatkozott úgy, hogy nem tudja elképzelni az életet saját autó nélkül. Ez egybecseng az európai tapasztalatokkal, a Bosch egy korábbi felmérése szerint az európai megkérdezettek 60 százaléka nem tud lemondani az autó nyújtotta előnyökről.
A hazai válaszadók több mint kétharmada, 70 százaléka elsődlegesen a mindennapi élet során szükséges úticélok eléréséhez, azaz a munkahelyre, az óvodába, az iskolába eljutáshoz és a bevásárláshoz ül autóba. Ötödük használja munkavégzésre a gépkocsiját, míg a megkérdezettek 11 százaléka válaszolta azt, hogy elsődlegesen szabadidős célból ül autóba.
A kutatás szerint minél több autó van egy háztartásban, annál jellemzőbb, hogy a gépkocsit elsődlegesen munkavégzés miatt használják.
Ha valamilyen okból nem ülhetnek autóba, az autótulajdonosok 8 százaléka tekint az elektromos kerékpárra, az elektromos rollerre, vagy valamilyen más, elektromos hajtású járműre közlekedési alternatívaként.
Az elektromobilitás azonos mértékben vonzó a férfiak és nők körében, de leginkább a 40 évnél fiatalabbak, a Budapesten élők és a diplomások nyitottak rá.
A Bosch jelezte: a várakozások szerint 2035-ben az újonnan regisztrált járművek 60 százaléka elektromos lesz.
Fotó: unsplash.com
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
Sokan félreértik az Otthon Start hitel egyik kulcsfontosságú feltételét, ami bizonytalanságot okozhat a leendő igénylők körében. Teljes cikk
Az szja-bevallási határidő 2025. május 20-a, de akinek visszajár adó, annak érdemes minél előbb elfogadni a tervezetét vagy kiegészítve beküldeni... Teljes cikk
Dr. Farkas András szerint a választások után egy új nyugdíjemelési eljárás bevezetése jelenthet megoldást a nyugdíjasok helyzetére. Teljes cikk
- 22 ezer állás kerülhet veszélybe a Boschnál 3 hete
- Negyven éve dolgozik ugyanazon a munkahelyen ez a magyar férfi 1 hónapja
- Diákok figyelem! Egymilliót ér most egy jó ötlet 2 hónapja
- Vége a taxis szakmának? Akár 3 millió robotaxi jöhet 2035-re 3 hónapja
- Ezek a számok sokat elárulnak a magyar munkahelyek jövőjéről 3 hónapja
- Ez mentheti meg a bajba jutott hallgatókat az egyetemeken 4 hónapja
- Átadták a Kerékpárosbarát munkahely díjakat 4 hónapja
- Ötszáznál több munkahelyet szüntet meg szomszédunkban a Bosch 4 hónapja
- Jó hír a kismamáknak: többen léphetnek be a szövetkezetekbe januártól 4 hónapja
- Miért válassz elektromos láncfűrészt a kerti munkákhoz? 5 hónapja
- "Nem hirtelen vágtam el a köldökzsinórt" - Hogyan segít a kismama-szövetkezet visszatérni a munka világába? 5 hónapja

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?