kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 10 éve

Kétszer annyi új cég alakul, mint amennyit felszámolnak

A nagyszámú felszámolás ellenére nem szűkül a cégvilág, az elmúlt egy év során is több mint kétszer annyi cég kapott működési engedélyt Magyarországon, mint ahányat felszámoltak - mutat rá a feketelista.hu portál.

A tizennégy állami nyilvántartás adatait összevető adatbázis alapján készített elemzésben ismertetik: az elmúlt 12 hónap során, 2013 júniusa és 2014 májusa között 33 563 új vállalkozás kezdte meg működését Magyarországon, ugyanebben az időszakban 14 683 vállalkozást számoltak fel. Az alakulók száma tehát 229 százaléka volt a felszámoltakénak.

Hosszabb időszakot tekintve is hasonló az arány: az elmúlt öt évben összesen 211 750 új cég lépett be a piacra, több mint kétszer annyi, mint amennyi "rolóját" lehúzatták a felszámoló bíróságok. Az elmúlt fél évtizedben évente átlagosan 42 000 új cég alakult, az utóbbi két évben azonban lassult az ütem.

Az utóbbi öt év alatt 88 585 céget iktattak ki a piacról felszámolási eljárással. Ennek az üteme is lassul: a legutóbbi 12 hónap adata az egy évvel korábbitól 21 százalékkal marad el.

Ez a folyamat átírta az egyes országrészek, települések cégszerkezetét is - jegyezték meg.
Az elmúlt évben a közép-magyarországi régió tovább erősödött. Budapest és Pest megye körzetében egy év alatt 6075 céget számoltak fel ugyan, viszont az összes új vállalkozásnak több mint a felét (18 305) ebben a körzetben jegyezték be.

Az új cégalapítások száma egyébként minden megyében meghaladta a megszűntekét, Veszprém, valamint Komárom-Esztergom megyében például több mint háromszorosan. Veszprém megyében 224 céget töröltek felszámolással, eközben 734 újat alapítottak. Komárom-Esztergomban 259 felszámolt cég helyére 789 új vállalkozás lépett.

A felszámoltak és újonnan alakult cégek száma közötti legkisebb különbséget Heves és Jász-Nagykun-Szolnok megye statisztikája mutatja, de ezekben a megyékben is 35, illetve 32 százalékkal többen kezdtek új vállalkozásba, mint ahányan "becsukták a boltot".
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.14Mesterséges intelligencia használata a marketing munkában Képzésünk célja, hogy bemutassuk 2024-ben mi mindenre képes a mesterséges intelligencia, használata mennyire meg tudja könnyíteni a marketing szakemberek - vagy erre a pályára készülők - munkáját. A képzés során a résztvevő megtanulja, hogy milyen kiaknázatlan lehetőségek rejlenek a mesterséges intelligenciában. Ezen túl megtanulja, hogy a különböző AI eszközöket milyen stratégiai kombinációban érdemes használni a lehető legnagyobb hatékonyság elérése érdekében. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Ezermilliárd forint feletti forgalmat realizált tavaly a SPAR

A vállalatnál az elmúlt évben több mint 1500 munkatárs részesült szakoktatásban. Teljes cikk

Jön a hatnapos munkahét, de csak a felsővezetőknek

A Samsung Group hatnapos munkahetet vezet be a vezetők számára Koreában. Az értesülések szerint ez a sürgősségi intézkedésnek titulált... Teljes cikk

Új szervezeti struktúrát vezet be a nemzetközi Generali Csoport

A nemeztközi Generali Csoport június 1-jétől átalakítja szervezeti struktúráját a biztosításra és a vagyonkezelésre összpontosítva - írja a... Teljes cikk