Kevesebben keresnek állást Zalában
Tavaly óta 10 százalékkal, az elmúlt hónaphoz képest pedig 5 százalékkal csökkent a munkanélküliség Zala megyében - közölte a Zala Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja.
Az év negyedik hónapjában regisztrált 1638 új álláskereső 93 százaléka visszalépő, hatszázuknál fél évnél rövidebb idő telt el az utolsó jelentkezés óta. A álláskeresők több mint egynegyede a feldolgozóiparban, a szálláshely-szolgáltatásban, vagy a vendéglátásban dolgozott korábban.
A nyilvántartásból kikerülő 2480 álláskereső több mint 70 százaléka, 1800 munkavállaló tudott elhelyezkedni, közülük 700-an a közfoglalkoztatás keretében jutottak munkához.
A hónap során a gazdálkodó szervezetek 2,1 ezer új állást jelentettek be, 400-zal többet, mint márciusban. A mezőgazdaság munkaerőigénye négyszeresére, míg a feldolgozóipari munkáltatóké másfélszeresére emelkedett.
Az előző hónapról áthúzódó álláslehetőségekkel együtt a hónap során 3,3 ezer betöltetlen munkahely volt a megyében, melyből április végén még 1,3 ezer volt érvényes.
Áprilisban a gazdaságilag aktív népesség 11,7 százaléka volt nyilvántartott álláskereső Zala egyében, míg egy évvel korábban a munkanélküliségi ráta elérte a 12,6 százalékot. A legnagyobb mértékben, 17 százalékról 10,8 százalékra Zalaszentgrót térségében csökkent tavaly óta az álláskeresők aránya.
A megyei átlagnál csak két térségben kedvezőtlenebb a mutató; a legmagasabb, 15,8 százalék Letenyén, Nagykanizsán pedig 14,6 százalék.
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.05Pénzügyi kimutatások elemzése A képzés során a résztvevők megismerik és elsajátítják a beszámoló elemzés eszközeit és technikáit, képessé válnak egy vállalat vagyoni, pénzügyi és jövedelmi helyzetének komplex megítélésére a nyilvánosan elérhető pénzügyi beszámolók alapján. Betekintést kapnak a vállalati beszámolók megértéséhez elengedhetetlen iparági elemzés eszközrendszerébe és technikáiba. Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
Továbbra is közfeladatot ellátó személyek a pedagógusok, így az ellenük elkövetett bűncselekmények kiemelten büntetendők - közölte a... Teljes cikk
Órák óta tart a műtétje és továbbra is kritikus állapotban van a besztercebányai kórházban Robert Fico szlovák miniszterelnök, aki ellen... Teljes cikk
A vendégmunkások megjelenése mellett az építőipar gondjai is hozzájárulnak ahhoz, az elmúlt évekre jellemző óriási munkaerőhiány megszűnjön a... Teljes cikk
- A népesség száma gazdasági aktivitás szerint 1 hete
- Nagy Márton: a mesterséges intelligencia lehet a gazdaság egyik fő hajtóereje 1 hete
- A magyarok 83 százaléka rossznak látja az ország gazdaság helyzetét 1 hete
- Így áll az EU-tagállamok munkanélküliségi rátája 2024 márciusában 1 hete
- OECD: a magyar munkaerőpiac a válságok ellenére is ellenállónak bizonyult 2 hete
- A munkanélküliségi ráta alakulása Magyarországon (2021. március-2024. március) 3 hete
- Megérkeztek a KSH adatai: emelkedett a munkanélküliségi ráta 3 hete
- Jobban aggódnak a munkájukért a magyar dolgozók, mint tavaly év végén 3 hete
- A tartós álláskeresők elhelyezkedését segítő inkubátor program indul 3 hete
- Így csábítanak a cégek a HVG Állásbörzén 1 hónapja
- Nagy Márton: jövőre újraindul a gazdasági növekedés, a munkaerőpiac is megmozdult 1 hónapja