kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 11 éve

Kolostorba zárkózott az új olasz kormány csapatot építeni

Egy toscanai kolostorba vonult el Enrico Letta olasz miniszterelnök kormányának tagjaival vasárnaptól 24 órára, hogy a nagykoalícióba kényszerült bal- és jobbközép miniszterek "hozzászokjanak egymáshoz". A csapatépítő tréning Letta ötlete volt.

"Mint amikor a labdarúgócsapat új edzője bezárkózik csapatával az öltözőbe" - magyarázta Letta azon döntését, hogy az április 28-án hivatalba lépett kormány mind a 21 miniszterével egy napra elvonul, távol a világtól és a sajtótól.

Emlékeztetett, hogy a bal- és jobbközép, valamint a centrum által a kormányba delegált miniszterek többsége nem is ismeri egymást.

"Ennek a találkozónak kell egybeforrasztania a nagykoalíció tagjait" - hangoztatta Letta.

A helyszínt is a miniszterelnök választotta ki: a Siena közeli Spineto egykori kolostorát, amely elszigetelten áll a toscanai dombokon. A 11. századi épület jelenleg ötcsillagos szállodaként működik.

A miniszterek egy része Rómából közös busszal érkezett, mások saját gépkocsival. Letta, a balközép Demokrata Párt (PD) volt főtitkárhelyettese egy autóval utazott Angelino Alfano kormányfőhelyettes-belügyminiszterrel, a jobbközép Szabadság Népe (PdL) főtitkárával.

Az egynapos kormánykirándulás fejenkénti 200 eurós költségét a miniszterek saját zsebből fizetik. A következő egy napban munkacsoportokban egyeztetik a következő hetek kormányprogramját.

A Huffingtonpost.it című olasz hírportál kommentárja szerint nehéz lesz a "barátkozás", miután a jobbközép miniszterei szombaton még a PdL demonstrációján tüntettek Bresciában a Silvio Berlusconit "üldöző" igazságszolgáltatás ellen.

A Corriere della Sera című napilap vasárnapi felmérése szerint a februári választások óta az akkor elért 21,6 százalékról a PdL 29,1-re erősödött. A PD 25,4 százalékról 23,6-ra esett vissza, a Mario Monti vezette centrum 10,6 százalékról 8,1-re, az 5 Csillag Mozgalom (M5S) pedig 25,6 százalékról 24,1-re.
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.16Atipikus foglalkoztatási formák – Dr. Bankó Zoltán Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Feketén foglalkoztattak egy 15 éves fiút, akinek mindkét kezét összepréselte egy gép

Vádat emelt a Kecskeméti Járási Ügyészség két férfi ellen, akik munkaszerződés és munkavédelmi oktatás nélkül foglalkoztattak egy 15 éves... Teljes cikk

Munkahelyi tréfa: benzint öntött a csikkjére és felgyújtotta kollégáját

A Tatabányai Járási Ügyészség súlyos testi sértés bűntette miatt nyújtott be vádiratot azzal a férfival szemben, aki tréfából meggyújtotta... Teljes cikk

35 milliót fizet az exférj volt feleségének a házasság alatt végzett házimunkáért

A háztartásban és a gyereknevelésben végzett munkát, melyet gyakran "láthatatlan munkaként" is emlegetnek, ritkán lehet pénzbeli fizetésre váltani.... Teljes cikk