kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 11 éve

Korlátozta három volt dolgozójának belépését az egri kórház

Korlátozta három volt dolgozójának belépését az egri Markhot Ferenc Kórház, erről az érintettek egyike, a városban önkormányzati képviselőként is tevékenykedő Császár Zoltán tájékoztatta kedden az MTI-t. Az intézmény azt közölte, hogy a volt dolgozók zavarják a munkát, ezért csak betegként vagy látogatóként léphetnek be a területre.

Császár Zoltán független önkormányzati képviselő, aki korábban a kórház vagyonvédelmi osztályának helyettes vezetője volt, az MTI-nek arról számolt be: csak akkor léphetnek be a kórház területére, ha a portán egészségügyi papírokkal tudják igazolni, hogy betegek. Hozzátette, hogy a "kitiltás" miatt állásfoglalást kér az ombudsmantól, illetve bejelentést tett az illetékes tárcánál és a kórházakat fenntartó szervezetnél.

Elmondta: néhány napja szembesült az intézkedéssel, amikor a portás kérte tőle a beutalót, majd a vizsgálatok idejére "mozgó járőrt" rendeltek ki mellé. Utóbbi még azt is felírta, hogy kivel beszélt, amíg az intézményben tartózkodott.

Császár Zoltán közölte: egy közintézményből senkit nem lehet kitiltani, őt pedig pláne nem, hiszen önkormányzati képviselőként hivatalos személynek minősül. Kitért arra, hogy a döntés okáról senki nem tájékoztatta. Más forrásból úgy értesült: a kórház vezetői azzal indokolták a döntést, hogy a három korábbi dolgozó nem csak az egészségügyi szolgáltatások miatt jár be az intézménybe, amivel zavarják a betegellátást.

Hangsúlyozta, hogy csak akkor megy a kórházba, ha beteg, receptet írat fel vagy a rokonát látogatja meg, és soha nem zavarja a betegellátást.

Megfogalmazása szerint az bőszíthette fel az intézmény vezetését, hogy részt vettek egy másik "kitiltott" dolgozó munkaügyi tárgyalásán. Veres László, az üzemi tanács volt vezetője ugyanis beperelte a munkáltatóját, miután átszervezés címén elbocsátották. Császár Zoltán felidézte, őt szintén átszervezés címén küldték el, a harmadik érintett pedig - egy beteghordó - közös megegyezéssel vált meg az intézménytől.

Az egri kórház az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta: az intézmény ügyvezető igazgatója nem tiltotta ki három volt dolgozóját, csupán arra vonatkozóan hozott döntést, hogy egészségügyi ellátás és beteglátogatás céljából kereshetik fel az érintettek a kórházat.

Úgy fogalmaztak, a jelenlegi vezetés a nyugalom, a betegellátás zavartalanságának folyamatos biztosítása érdekében, jó szándékkal hozta meg döntését. Ugyanis a három volt dolgozó - akiknek a munkaviszonya az elmúlt évben szűnt meg - tapasztalataik szerint gyakran keresi fel a kórházat nem egészségügyi ellátás céljából, ami zavarja a munkavégzést, elvonja a figyelmet a gyógyító munkától - tette hozzá az intézmény.

A közleményben kiemelték, hogy a kórház vezetése nem korlátozza volt dolgozói egészségügyi ellátáshoz és beteglátogatáshoz való jogát.
  • 2024.05.14Mesterséges intelligencia használata a marketing munkában Képzésünk célja, hogy bemutassuk 2024-ben mi mindenre képes a mesterséges intelligencia, használata mennyire meg tudja könnyíteni a marketing szakemberek - vagy erre a pályára készülők - munkáját. A képzés során a résztvevő megtanulja, hogy milyen kiaknázatlan lehetőségek rejlenek a mesterséges intelligenciában. Ezen túl megtanulja, hogy a különböző AI eszközöket milyen stratégiai kombinációban érdemes használni a lehető legnagyobb hatékonyság elérése érdekében. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.16Atipikus foglalkoztatási formák – Dr. Bankó Zoltán Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat.info button Részletek ticket button Jegyek