Már nem érdemes bújócskát játszani a NAV-val

2013 novemberének végéig Magyarország 75 állammal kötött kettős adóztatási egyezményt, közöttük valamennyi uniós és OECD-tagállammal. Ezeknek az egyezményeknek mindegyike tartalmazza azt a lehetőséget, hogy a NAV – külön kérésére – a magyar adózókat érintő ügyletekről, vagyonról, illetve bankszámlák, társaságok mögött álló személyekről információt szerezzen be a másik ország adóhatóságától.

„Az információkérés a legtöbb egyezmény alapján vonatkozhat az egyezmény hatálybalépését megelőző időszakra is. Emiatt tehát a vagyonukat elrejteni kívánóknak nem jelenthet teljes biztonságot az a tény, hogy egy adott állammal Magyarország még nem kötött kettős adóztatási egyezményt. Ha ugyanis a későbbiek során az egyezményt megkötik, ez a korábban keletkezett adatok átadására is alapot adhat” – magyarázta Csővári István, a Jalsovszky Ügyvédi Iroda vezető ügyvédje.

Az OECD 2012-ben készült felmérése szerint, kettős adóztatási egyezmények alapján, automatikus információcsere keretében 14 ország bocsátja Magyarország rendelkezésére adóügyi információt, de az országok listáját, illetve az adózók és az információk körét nem hozták nyilvánosságra. Az automatikus információcsere azt jelenti, hogy egy ország adóhatósága rendszeresen adózási relevanciával bíró információkat gyűjt össze, majd az összegyűjtött adatokat, külön kérés nélkül átadja egy másik ország adóhatóságának. „Általánossága és feltétlensége miatt értelemszerűen ez az adatszolgáltatási mód bír a legnagyobb elrettentő erővel a jövedelmük elrejtését tervező adózók szemében” – fűzte hozzá Csővári István.

(Legutóbb az Egyesült Arab Emirátusokkal kötött megállapodást Magyarország.)

Kitől, miről, mit?

Az automatikus információcserét ugyan a kettős adóztatási egyezmények is lehetővé teszik, kötelező és általános jelleggel egyelőre azonban még csak az unió 2003-ban született megtakarítási irányelve írja elő, azt is csak a magánszemélyek külföldi bankbetétei tekintetében. Ebben az esetben az automatikus információcsere bevezetését az is indokolta, hogy az unió éves GDP-jének 2-2,5%-a, mintegy 200-250 milliárd eurónyi tagállami adóbevétel tűnik el évente különböző offshore központokban.

Az irányelv alapján az unióban működő bankok a náluk elhelyezett betétekről, betétesenként, évente adatot szolgáltatnak országuk adóhatóságának, amely ezeket az információkat továbbítja a számlatulajdonosok országaiba. Ausztria és Luxemburg átmeneti mentességet élveznek az adatszolgáltatási kötelezettség alkalmazása alól: információcsere helyett a kamatokból 35%-os adót vonnak le, és többségét átutalják a betétesek országainak.

A megtakarítási irányelv további sajátossága, hogy – az unió politikai nyomására – tíz, EU-n kívüli adóparadicsom, illetve offshore pénzügyi központ is csatlakozott hozzá, közöttük Svájc és a négy nyugat-európai mikroállam (Andorra, Liechtenstein, Monaco és San Marino), valamint az Egyesült Királyság és Hollandia tengeren túli függő, illetve társult területei.

„A megtakarítási irányelv hatékonyságának egyik legjelentősebb korlátja, hogy csupán a magánszemélyek nevén lévő bankszámlákra alkalmazandó. Így az anonimitás könnyen megőrizhető azáltal, ha a bankszámlát valaki a cége nevére nyitja meg” – jegyezte meg Csővári István.

A Jalsovszky Ügyvédi iroda összefoglalója egyébként rámutat: az EU-ban már 1977 óta létezik egy adóügyi együttműködési irányelv, amelynek 2015-től hatályba lépő rendelkezései öt jövedelemkategória (munkabér, igazgatósági tiszteletdíj, életbiztosítások, nyugdíjak és ingatlanból származó jövedelmek) tekintetében automatikus információszolgáltatást írnak elő a tagállamok részére. Ráadásul, terítéken van az irányelv módosítása, amely 2015-től a tőkejövedelmekre vonatkozóan is kiterjesztené az automatikus információcserét.

Részletek a már módosított egyezményekről itt olvashatók!

Elveszett paradicsomok

A kettős adóztatási egyezményekhez hasonló szabályok szerint teszik lehetővé az információcserét az úgynevezett adóügyi információcsere-egyezmények, amelyeket általában normál adóterhek mellett adóztató államok kötnek adóparadicsomokkal.

„Ezek megkötése azért áll az adóparadicsomok érdekében, mert vonakodásuk esetén könnyen felkerülhetnének az OECD feketelistájára” – magyarázta a Jalsovszky Ügyvédi Iroda szakértője. Az információcsere-egyezmények csak a kérelemre történő információcserét teszik lehetővé, és általában csak az egyezmény megkötésétől kezdődő időszakra vonatkozóan.

„Bár jelenleg még a kérelemre történő adatszolgáltatás a domináns, a világ egyértelműen az automatikus információcsere kora felé halad. Ennek érdekében az OECD és az EU hatalmas nyomást gyakorol a tagországokra és a nagy offshore központokra egyaránt” – állítja Csővári István

A szakember szerint a NAV számára ezért is fontos, hogy Magyarország három héttel ezelőtt csatlakozott az OECD többoldalú adóügyi együttműködési egyezményéhez, amelynek égisze alatt a csatlakozott országok az együttműködés különböző fokozataiban állapodhatnak meg. (Ennek az egyezménynek tagja október óta Svájc.)

Az egyezmény platformot ad ahhoz, hogy a tagállamok az adóügyi együttműködéseikben a szokásosnál lényegesen szélesebb és uniformizáltabb eszköztárat használhassanak: adóhatóságaik az adónemek széles körét érintően cserélhetnek egymással információt – kérelemre, spontán vagy akár automatikusan is, és akár párhuzamos és közös adóvizsgálatokat is lefolytathatnak.

Aki bújt, bújt?

A Jalsovszky Ügyvédi Iroda szerint 2009 májusában egyelőre kiüresedett az OECD „együtt nem működő adóparadicsomokról” vezetett feketelistája, miután utolsókként Liechtenstein, Andorra és Monaco is kötelezettséget vállalt a hatékony információcsere biztosítására.

„Jelenleg nincs olyan offshore központ, amely esetében ne lenne reális esély arra, hogy Magyarországgal kettős adóztatási vagy információcsere-egyezményt kössön. Az OECD többoldalú egyezményhez történő friss csatlakozásunk, továbbá újabb dimenziót nyithat az információcserének, és adott esetben akár visszamenőleges információ átadására is jogalapot jelenthetnek” – foglalta össze Csővári István.

Hozzátette: a svájci Rubik-egyezmények pedig végképp teljessé teszik az adócsalás elleni küzdelem egyezményes fegyvertárát. Ezeknek a speciális egyezményeknek a megkötését ugyanis Svájc maga ajánlotta fel bármely ország részére – ezzel lényegében „elmenekülve” az őt elmúlt években érő nemzetközi nyomás elől.

Bár Svájc ilyen egyezményt egyelőre még csak az Egyesült Királysággal és Ausztriával kötött, a felajánlás a magyar kormányzatnál is lelkes fogadtatásra talált. A Rubik-egyezmények különlegessége még az is, hogy –alaposan kidolgozott eljárásokkal – alapvetően a múltat kívánják rendbe tenni.

„Nyilván sokan bíznak még abban, hogy a távoli, egzotikus adóparadicsomok sokáig elodázzák a valós információcsere megvalósítását. Vannak olyanok is, akik Szingapúrra és Hongkongra esküsznek, mint gazdaságilag stabil, jó érdekérvényesítő képességekkel rendelkező, biztos menedékekre – mutat rá Csővári István. Ugyanakkor az utóbbi években megtapasztalhattuk, hogy az események váratlan fordulatot vehetnek: ki gondolta például, hogy a svájci banktitok néhány év alatt elveszti a jelentőségét.”

Mindezek ellenére persze nem lehet azt állítani, hogy az offshore bankszámláknak befellegzett – írja a jelentés. Egyrészt az adóhatóságok – szükséges erőforrás és kapacitás hiányában – csak kevés ügyet tudnak felderíteni kérelemre történő információcsere útján, másrészt, számos pénzügyi központ adóhatósága tudatosan lassítja és minden egyéb lehetséges eszközzel akadályozza az egyezményekben vállaltak teljesítését.

Ehhez ugyancsak hozzátartozik, hogy a világon nagyon jelentős érdekek és érdekcsoportok igénylik a titkosság fennmaradását, az egyes „off-shore paradicsomokban” hatalmas vagyonok kerülnek felhalmozásra, ezért a gyakorlatban a teljes transzparencia egyelőre még inkább távlati terv, mint közeli valóság.