kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 16 éve

Mintegy 8500 állást teremt a Volkswagen világszerte

Átalakítási programját követően az idén már 8500 új munkahely létesítését tervezi a Volkswagen-csoport világszerte. A Volkswagennél jelenleg 329 ezren dolgoznak, ebből 169 ezren Németországban.

A Volkswagen személyügyi vezetője elmondta: a létszámnövelés fele Németországra esik majd, és ezen belül is nagy hangsúlyt helyeznek a felsőfokú képzettségűek alkalmazására. Horst Neumann, aki a dpa-nak nyilatkozott, jelezte azt is, hogy a cég bérrendszerét szintén szeretnék megreformálni, összhangban a "Strategie 2018" néven elfogadott hosszú távú tervvel, amelynek célja az ügyfél-elégedettség és a minőség további javítása, hogy a VW a világ legjobb autógyártói közé tartozzon.

Történelme legjobb teljesítményének nevezte tavalyi 6,5 milliárd eurós adózás előtti eredményét Volkswagen. A cég kiemelte, hogy a megelőző évinél mennyiségben 7,9 százalékkal több autót, 6 millió feletti számú járművet értékesített, és tavalyi árbevétele 108,9 milliárd euró volt a 2006. évi 104,9 milliárd után. Az adózott eredmény több mint felével 4,12 milliárd euróra növekedett tavaly, miközben az üzemi eredmény még nagyobb arányban - mintegy megháromszorozódva - 6,15 milliárd euróra bővült, a rendkívüli tételek beszámításával.
  • 2024.05.14Mesterséges intelligencia használata a marketing munkában Képzésünk célja, hogy bemutassuk 2024-ben mi mindenre képes a mesterséges intelligencia, használata mennyire meg tudja könnyíteni a marketing szakemberek - vagy erre a pályára készülők - munkáját. A képzés során a résztvevő megtanulja, hogy milyen kiaknázatlan lehetőségek rejlenek a mesterséges intelligenciában. Ezen túl megtanulja, hogy a különböző AI eszközöket milyen stratégiai kombinációban érdemes használni a lehető legnagyobb hatékonyság elérése érdekében. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.16Atipikus foglalkoztatási formák – Dr. Bankó Zoltán Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Minden ötödik magyarországi német vállalat leépítést fontolgat idén

A Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara (DUIHK) tagvállalatai javulásra számítanak üzleti helyzetük tekintetében, és nem számítanak a... Teljes cikk

Ezermilliárd forint feletti forgalmat realizált tavaly a SPAR

A vállalatnál az elmúlt évben több mint 1500 munkatárs részesült szakoktatásban. Teljes cikk

Jön a hatnapos munkahét, de csak a felsővezetőknek

A Samsung Group hatnapos munkahetet vezet be a vezetők számára Koreában. Az értesülések szerint ez a sürgősségi intézkedésnek titulált... Teljes cikk