A nők háromnegyede nem akar női vezetőt
Magyarországon a vállalatvezetők 97 százaléka férfi, a munkavállalók többsége mégsem gondolja, hogy a munkahelyén több női vezetőre lenne szükség. Még a nők háromnegyede sem akar egy másik nő irányítása alatt dolgozni a Randstad 2013 tavaszi felmérése szerint.
Amíg elvekről van szó, a magyarok 83 százaléka hisz a nőkből és férfiakból álló, vegyes vezetői csoportok hatékonyságában - a gyakorlatban azonban már kevésbé bízunk a női menedzserekben a Randstad 2013 tavaszán készített Workmonitor felmérése szerint. Míg globális szinten nagyjából ugyanannyian tartják alkalmasnak a vezetői szerepre a férfiakat és a nőket, nálunk viszonylag nagy a különbség: a férfiakra 41 százalék voksolna, míg a nőket mindössze 26 százalék tartja rátermettebbnek.
A többség nem dolgozna női főnökkel
Hasonlóan nagy a különbség abból a szempontból is, hogy milyen nemű vezető irányítása alatt dolgoznánk. Bár csak a felmérésben részt vevők 49 százaléka mondta ki egyértelműen, hogy inkább férfit választana felettesének, a megkérdezettek nagy többsége (77 százaléka) nem szívesen dolgozna egy női menedzserrel. Maguk a nők is hasonlóan vélekednek: csak 25 százalék szeretne női vezetőt, míg 48 százalék inkább egy férfi főnöknek dolgozna.
A cégek sem támogatják a női karriert
Bár kevés a női vezető Magyarországon - az ügyvezető igazgatók között mindössze 3,4 százalék az arányuk -, a Randstad Workmonitor adatai alapján a magyarok 75 százaléka mégsem gondolja, hogy saját munkahelyén több nőre lenne szükség a vezetőségben. A megkérdezettek többsége ráadásul úgy nyilatkozott, hogy a jelenlegi munkahelye sem támogatja a nőket a vezetői pozíciók megszerzésében.
A részmunkaidő gátja a vezetői kinevezésnek
"A felmérésben részt vevők 53 százaléka nyilatkozott úgy, hogy a részmunkaidő gátolja a karrierépítést, míg 76 százalék mondta, hogy vezetői szinten csak teljes munkaidőben lehet dolgozni a munkahelyén. Összességében ez tovább nehezíti a hölgyek előrelépését, hiszen a részmunkaidő inkább rájuk jellemző, sokan például a gyermekszülést követően választják ezt a megoldást a munka és a magánélet egyensúlyának megőrzéséért" - magyarázta Baja Sándor, a Randstad Hungary ügyvezető igazgatója.
Nem akarunk női kvótát
Norvégiában 2008-tól lépett érvénybe a női kvóta (a részvénytársaságok vezetőségében legalább 40%-ban kell nőket alkalmazni). Az intézkedés hatása a Randstad Workmonitor adatain is látszik, az országban például nagyjából azonos a női és férfi vezetők elfogadottsága. Bár a felmérés szerint a magyarok többsége nem hiszi, hogy a kvóta a megfelelő eszköz a női vezetők arányának növelésére, egy tavaly novemberben elfogadott uniós irányelv értelmében 2020-ra hazánkban is legalább 40 százalékban nőket kell alkalmazni a 250 főnél több alkalmazottat foglalkoztató tőzsdei vállalatok igazgatótanácsában a nem ügyvezetői feladatokat ellátó tagok között.
A felmérés adatai
A Randstad Workmonitor egy 32 országra kiterjedő felmérés, amely elsősorban a munkavállalói attitűdöket vizsgálja. A negyedévente végzett kutatás a globális és helyi trendek mellett egy-egy speciális témakörrel is foglalkozik. A 2013 januárjában felvett kérdéssor többek között a női vezetők megítélését vizsgálta a munkavállalók körében. A felmérés során Magyarországon összesen 5265, legalább heti 24 órában fizetett alkalmazottként dolgozó, 18-65 éves munkavállaló válaszolt a kérdésekre.
2013. március 13.
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
Budapest, 2018. szeptember 3. - A Monster Magyarország Kft. tulajdonosa, a finnországi székhelyű Alma Career Oy üzleti és stratégiai okokból a magyar... Teljes cikk
A nyári diákmunka – mindenféle jövedelemszerző tevékenységhez hasonlóan – adóköteles tevékenység. Ez az egyik közös tulajdonság a számos... Teljes cikk
- Felsővezetők a Linkedinen: hogyan lehet jól csinálni? 1 hónapja
- Új vezető a Nestlé Professional hazai üzletágának élén 2 hónapja
- A brit munkavállalók harmada már dolgozott mérgező vezetővel 2 hónapja
- Nőnapi cikkcsokor a HR Portáltól - így fest a nők helyzete a munka világában 2024-ben 3 hónapja
- Végre egy jó hír: meglepően gyorsan alkalmazkodtak a polikrízishez a női felsővezetők 3 hónapja
- Kiábrándítóan lassan növekszik a női vezetők száma - mutatjuk, hogy befolyásolja ezt a rugalmas munkavégzés 3 hónapja
- Az empatikus munkahelyi vezetés sokkal hasznosabb, mint egy szál nőnapi virág! 3 hónapja
- 19 vezérigazgató halt meg tavaly munka közben - jobb "vállalati atlétává" kell válni 3 hónapja
- Ön tudja, hogy kinek hasznos a tengelysúlymérő platform? 3 hónapja
- Új HR igazgató a Lidlnél 3 hónapja
- Új fogalom a HR-ben: a határfelületi vezetők 3 hónapja