kapubanner for mobile
Megjelent: 5 éve

Apróságokon múlik az álláskeresés sikere

Alulmotiváltság, önbizalomhiány, és aránylag jó önéletrajzok jellemzik a magyar munkavállalót. Ugyanakkor célirányosabb információk megadásával és jobb fellépéssel jobb lenne az elhelyezkedési esély is – derül ki a Work Force Személyzeti Tanácsadó most lezárt országos karrier-tanácsadó programjának összegzéséből. Az országos program során kísérleti jelleggel 8 hazai városban nem általános ismereteket adtak, hanem személyre szabott tanácsadást tartottak mintegy száz munkavállalónak.

images

Keveset írnak a munkatapasztalatról


Jellemző probléma, hogy az általában jó önéletrajzokban a korábbi pozícióknál nem részletezték konkrétan a munkát, így a munkaadó nem tudhatta meg, mit is csinált például egy asszisztens ténylegesen az adott helyen. Hasznos, ha nem csupán a nyelvvizsga legmagasabb elért szintjét, de az aktuális használhatóságát is bemutatják például úgy, hogy passzív tudásként tüntetik fel a régen nem beszélt nyelvet. Ezek alapján a munkaadó ugyanis pontosabb képet alkothat a jelentkezőről, és így nőnek a felvételi esélyek is. Bár a tartósan sikertelen munkavállalókat nehezen lehet kimozdítani, a roadshow résztvevőinek a fele egy hónapon belül sikeresen jutott el állásinterjúra.


„A legfontosabb tapasztalat az, hogy gyakran elég egyetlen apróságon változtatni, hogy a kudarcból siker legyen” – fogalmazott Csákvári Róbert, a Work Force Személyzeti Tanácsadó ügyvezető igazgatója, aki szerint még mindig jellemző az önbizalomhiányos munkakeresők túlsúlya, pedig egy adott cégnek ugyanolyan fontos egy jó munkaerő, mint a munkaerőnek a munka.


A Kecskeméten, Zalaegerszegen; Miskolcon; Békéscsabán; Győrben; Pécsett, Budapesten és Debrecenben megtartott program során a résztvevők az álláskereséssel, karrierrel kapcsolatos valamennyi tudnivalót, az álláspályázatokon való hatékony szereplés alapelveit, technikáit egyaránt megismerhették.


2010. november 23.

  • 2024.05.14Mesterséges intelligencia használata a marketing munkában Képzésünk célja, hogy bemutassuk 2024-ben mi mindenre képes a mesterséges intelligencia, használata mennyire meg tudja könnyíteni a marketing szakemberek - vagy erre a pályára készülők - munkáját. A képzés során a résztvevő megtanulja, hogy milyen kiaknázatlan lehetőségek rejlenek a mesterséges intelligenciában. Ezen túl megtanulja, hogy a különböző AI eszközöket milyen stratégiai kombinációban érdemes használni a lehető legnagyobb hatékonyság elérése érdekében. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.16Atipikus foglalkoztatási formák – Dr. Bankó Zoltán Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
December 31-ig működik a Monster.hu állásportál

Budapest, 2018. szeptember 3. - A Monster Magyarország Kft. tulajdonosa, a finnországi  székhelyű Alma Career Oy üzleti és stratégiai okokból a magyar... Teljes cikk

Milyen jogviszonyban vállalhatunk nyári diákmunkát? Általános tudnivalók és tanácsok (1.)

A nyári diákmunka – mindenféle jövedelemszerző tevékenységhez hasonlóan – adóköteles tevékenység. Ez az egyik közös tulajdonság a számos... Teljes cikk