Családbarát munkaadók kerestetnek
A Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom "Családbarát vállalat" díjat hirdet. Az elismerést azok a cégek nyerhetik el, amelyek vállalják, hogy elősegítik a családbarát szemlélet kialakítását, és ezt a szellemiséget beépítik a cég stratégiájába is - közölte Székely András, a mozgalom vezetője keddi budapesti sajtótájékoztatóján.
A mozgalom most másodjára kiírt pályázatát három kategóriában hirdették meg: kis-, közép- és nagyvállalatoknak. A nyertesek a következő évben használhatják a Családbarát vállalat elismerés logóját.
A díj hasonló a szociális államtitkárság által évente meghirdetett Családbarát munkahely elismeréshez, de a kormányzati pályázat elsősorban a munkahelyek elért teljesítményét, objektív mutatóit értékeli, míg a mozgalom által díjazott cégek annál tágabb célt, a társadalmi szemlélet, gondolkodás és közbeszéd formálását vállalják - ismertette Székely András.
Pályázás szeptember 15-ig
A mozgalom vezetője arra is felhívta a figyelmet, hogy a családbarát munkahelyi környezet olyan tényező, amely hasznot hozhat az adott cégeknek, szavai szerint a munkavállaló lelki és fizikai egyensúlya a vállalat gazdasági sikereiben is mérhető.
Pályázni szeptember 15-ig lehet, de a programon indulni kívánóknak június 20-ig regisztrálniuk kell. Újvári Enikő a mozgalom képviseletében bemutatta a balansz.info honlapot, amelynek célja, hogy szakemberek közreműködésével elősegítsék a magánélet és a munka összehangolását.
2014. május 28.
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
Budapest, 2018. szeptember 3. - A Monster Magyarország Kft. tulajdonosa, a finnországi székhelyű Alma Career Oy üzleti és stratégiai okokból a magyar... Teljes cikk
A nyári diákmunka – mindenféle jövedelemszerző tevékenységhez hasonlóan – adóköteles tevékenység. Ez az egyik közös tulajdonság a számos... Teljes cikk
- Kiszámolták: ennyivel jár rosszabbul egy szülő egy gyerektelenhez képest 3 hónapja
- Átadták a Családbarát köznevelési intézmény díjakat a Pedagógus Expón 4 hónapja
- Csak álom a home office a magyarok 95 százalékának - itt a kutatás 6 hónapja
- Pótszabadság-változás: "édeskevés egymondatos előrelépés" 6 hónapja
- Íme az Év Családbarát Vállalatai, avagy éljenek a közösséget adó munkahelyek 7 hónapja
- 3+1 dolog, amit a családbarát munkahelyi juttatásokról tudni kell 7 hónapja
- Egyre több eséllyel lehet bölcsődei férőhelyhez jutni 7 hónapja
- Átadták a Családbarát munkahely díjakat 7 hónapja
- Mi kell ahhoz, hogy több nő dolgozzon a munkaerőpiacon? 8 hónapja
- Ismét lehet pályázni az Év Családbarát Vállalat Díjra 10 hónapja
- Június végéig lehet pályázni családbarát munkahelyek létrehozására 12 hónapja