kapubanner for mobile
Megjelent: 5 éve

Elmegy a rövidnadrág a munkahelyen?

A magyarok fele nem lát kivetnivalót abban, ha valaki rövidnadrágban vagy vietnámi papucsban megy munkába, a többi európai megkérdezettnek azonban csak körülbelül 25 százaléka vélekedik így – derül ki egy friss felmérésből. A Népszabadságnak nyilatkozó Görög Ibolya protokollszakértőt elszomorítja az eredmény. Szerinte a munkahely nem a szórakozás terepe, a ruházat pedig visszahat a viselkedésre.

Nagyon elszomorít, hogy ezt már a világ is tudja rólunk – válaszolta a lapnak Görög Ibolya protokollszakértő. „Meggyőződésem, hogy lelke mélyén mindenki tudja, hogy a munkahely nem egy szabadon választott program, ahova csak úgy bemegyek egy kicsit, és ellötyögök. Ott az eszemet, a tudásomat, a rátermettségemet viszem a vásárra és nem a testemet” – mondta.


A javasolt öltözék


Most akkor mit vegyünk fel? Az előírtnak tekintett öltözék, ami a férfiaknál öltöny, sötét zokni, zárt cipő, nyakkendő, nőknél kosztüm, harisnya, zárt cipő Görög Ibolya szerint a pénzügyi vezető rétegtől várható el. Egyébként meg, aki ésszel gondolkozik, az megtalálja azt a kényelmes, ám konzervatív megjelenést, ami nem viszi el a fi gyelmet a tartalmi mondandójáról. Ez férfiaknál hosszú (vékonyabb vagy vastagabb) szövetnadrág, sötét zokni, zárt cipő, rövid vagy hosszú ujjú ing a nadrágba betűrve – mondta Görög Ibolya. A nőknél az ideális munkahelyi öltözet a térd körüli szoknya vagy hosszú nadrág, top, rajta egy kigombolt blúz vagy blézer, vagy egy sál és elöl zárt cipő – utóbbihoz ugyanis nem kötelező a harisnya, ha szépen lebarnult és ápolt a láb – írja a Népszabadság.


2010. augusztus 6.

  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.14Mesterséges intelligencia használata a marketing munkában Képzésünk célja, hogy bemutassuk 2024-ben mi mindenre képes a mesterséges intelligencia, használata mennyire meg tudja könnyíteni a marketing szakemberek - vagy erre a pályára készülők - munkáját. A képzés során a résztvevő megtanulja, hogy milyen kiaknázatlan lehetőségek rejlenek a mesterséges intelligenciában. Ezen túl megtanulja, hogy a különböző AI eszközöket milyen stratégiai kombinációban érdemes használni a lehető legnagyobb hatékonyság elérése érdekében. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat.info button Részletek ticket button Jegyek