kapubanner for mobile
Megjelent: 5 éve

Lakhatási támogatás álláskeresőként: változtak a szabályok

Év végéig 2134 álláskereső vette igénybe a 2012. októberétől elérhető lakhatási támogatást, amelynek egyes szabályai januártól módosulnak - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium.

A tárca tájékoztatásából kiderül: az igénylés feltétele, hogy legalább egy hónapja álláskeresőként tartsák nyilván a kérelmezőt, valamint a munkavégzés helye az állandó lakóhelytől távol, 100 kilométeren túl legyen, vagy 5 órát meghaladó utazással járjon eljutni oda. A korábbi szabály három hónapos álláskeresési időszak eltelte után tette lehetővé a támogatás igénylését.


Már csak egy évig jár a támogatás


Az NGM közlése szerint a januártól életbe lépő módosítás alapján a támogatás időtartama legfeljebb 12 hónap lehet, a támogatás mértéke nem haladhatja meg a havi 100 ezer forintot ugyanazon lakóingatlanra. Amennyiben azonban az ingatlant igénybe vevő közeli hozzátartozók közül legalább ketten megfelelnek a támogatás feltételeinek, úgy annak összege legfeljebb havi 150 ezer forintra növekszik. Ha az ingatlant három vagy több olyan személy veszi igénybe, aki a támogatás feltételeinek megfelel, akkor a támogatás mértéke maximum 200 ezer forintra emelkedik - írja az NGM.


A korábbi szabály szerint 18 hónapig volt nyújtható a támogatás, a folyósítható legmagasabb összeg megegyezett a fent felsoroltakkal, azonban fokozatosan, hat havonta csökkent a támogatás maximális értéke.


Bérleti díjra és közüzemi költségekre használható


A lakhatási támogatás továbbra is a bérleti díjjal és közüzemi díjakkal kapcsolatos kiadásokra használható fel, így a bérleményhez kapcsolódó víz- és csatornadíj, a villamos energia, a távfűtés, a gáz, a hulladékszállítás díja, valamint a közös költség vehető figyelembe. (MTI)


2015. január 5.

  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.14Mesterséges intelligencia használata a marketing munkában Képzésünk célja, hogy bemutassuk 2024-ben mi mindenre képes a mesterséges intelligencia, használata mennyire meg tudja könnyíteni a marketing szakemberek - vagy erre a pályára készülők - munkáját. A képzés során a résztvevő megtanulja, hogy milyen kiaknázatlan lehetőségek rejlenek a mesterséges intelligenciában. Ezen túl megtanulja, hogy a különböző AI eszközöket milyen stratégiai kombinációban érdemes használni a lehető legnagyobb hatékonyság elérése érdekében. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
December 31-ig működik a Monster.hu állásportál

Budapest, 2018. szeptember 3. - A Monster Magyarország Kft. tulajdonosa, a finnországi  székhelyű Alma Career Oy üzleti és stratégiai okokból a magyar... Teljes cikk

Milyen jogviszonyban vállalhatunk nyári diákmunkát? Általános tudnivalók és tanácsok (1.)

A nyári diákmunka – mindenféle jövedelemszerző tevékenységhez hasonlóan – adóköteles tevékenység. Ez az egyik közös tulajdonság a számos... Teljes cikk