kapubanner for mobile
Megjelent: 5 éve

Munkahelyekért tüntettek az olaszok az EU-csúcs helyszínén

Tüntetők és rendőrök közötti összecsapások előzték meg szerdán Milánó utcáin az Európai Unió állam- és kormányfőinek találkozóját, amelynek a fiatalkori munkanélküliség elleni küzdelem a témája.


Az olaszországi nehézipari munkásokat képviselő Fiom szakszervezet tagjai vezették a dolgozók milánói felvonulását, amelyhez baloldali ifjúsági szervezetek, munkanélküliek, nyugdíjasok is csatlakoztak.

Fiatalok egy csoportja megpróbálta áttörni az EU-csúcsot vendégül látó milánói vásártért övező rendőrkordont. A tüntetőket a rendőrség visszaverte. A demonstrálók festékkel dobálták meg az olasz munkaügyi minisztérium milánói irodaépületét. Tüntetés zajlik a római munkaügyi minisztériumnál is.

A milánói szakszervezeti megmozdulást vezető Maurizio Landini, a Fiom főtitkára kijelentette: az európai állam- és kormányfőknek nem a vállalkozói lobbikkal, hanem a dolgozókkal kellene szóba állnia, az Európai Uniónak nem a gazdasági szigorúságot, hanem a munkahelyek megmentését kellene szem előtt tartania.


Gyárakat is foglalnának ősszel

"Európa politikusai a gazdasági válság fenyegetésével akarják megfosztani a dolgozókat jogaiktól!"- hangoztatta Landini. Hozzátette: forró ősz várható Itáliában, az olasz munkások készen állnak a gyárak elfoglalására. Maurizio Landini megerősítette, hogy a Fiom csatlakozik az Olaszországban október 25-re meghirdetett általános sztrájkhoz.

A fiatalok körében tapasztalható nagyarányú munkanélküliség megoldásáról tanácskoznak az Európai Unió állam- és kormányfői. Az unió informális foglalkoztatási csúcstalálkozóján Orbán Viktor magyar kormányfő is részt vesz.

A találkozóval egy időben a római parlament felsőháza a Matteo Renzi vezette olasz kormány munkaügyi reformjáról szavaz. (MTI)


2014. október 8.

  • 2024.06.05Pénzügyi kimutatások elemzése A képzés során a résztvevők megismerik és elsajátítják a beszámoló elemzés eszközeit és technikáit, képessé válnak egy vállalat vagyoni, pénzügyi és jövedelmi helyzetének komplex megítélésére a nyilvánosan elérhető pénzügyi beszámolók alapján. Betekintést kapnak a vállalati beszámolók megértéséhez elengedhetetlen iparági elemzés eszközrendszerébe és technikáiba.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.10.02Tréning Kerekasztal Konferencia 2024. A 2024-es, őszi Tréning Kerekasztal Konferenciánk célja, hogy a résztvevők sokféle megközelítést kapjanak arról, a technológia hogyan épülhet be a tréningek világába.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
December 31-ig működik a Monster.hu állásportál

Budapest, 2018. szeptember 3. - A Monster Magyarország Kft. tulajdonosa, a finnországi  székhelyű Alma Career Oy üzleti és stratégiai okokból a magyar... Teljes cikk

Milyen jogviszonyban vállalhatunk nyári diákmunkát? Általános tudnivalók és tanácsok (1.)

A nyári diákmunka – mindenféle jövedelemszerző tevékenységhez hasonlóan – adóköteles tevékenység. Ez az egyik közös tulajdonság a számos... Teljes cikk