Munkahelyi baleset Ferihegyen - az érdekvédők az OMMF-hez fordultak
Az Országos Munkaügyi és Munkavédelmi és Munkaügyi Főfelügyelőséghez (OMMF) fordult a Légiközlekedés Egyesült Szakszervezet (LESZ), miután rászakadt az álmennyezet egy dolgozóra hétfőn a repülőtéren. Az érdekvédelmi szervezet által kiadott dokumentumban az áll, hogy a Budapest Airport (BA) "úgy tűnik", szabályellenesen megpróbálta eltüntetni a nyomokat.
A kiküldött szakember eltávolított két gipszkarton-elemet az álmennyezetből. A munkavállaló ezek után a helyiségben folytatta munkáját. Délelőtt 10 óra körül mintegy 8-10 négyzetméternyi álmennyezet szakadt rá. Mentővel szállították kórházba, ahol jelenleg agyrázkódással kezelik - áll az anyagban.
A LESZ szerint az esetben a nem kellően komolyan vett beázás mellett feltehetően a reptéri építkezés is szerepet játszott, "amitől egész nap rengett az épület". A LESZ álláspontja szerint a BA vezetősége több ponton is súlyos, a szabályzatba ütköző hibát vétett a baleset után: tétlenül és alaposabb vizsgálat nélkül megvárták, hogy a porta teljes mennyezete leszakadjon és nem értesítették az illetékes munka- és tűzvédelmi vezetőt, aki csak a LESZ képviselőjétől szerzett tudomást az esetről. A baleset nyomait ráadásul azonnal eltakarították, még mielőtt szakértő rögzíthette volna azokat. A LESZ nem tud róla, hogy azóta bármely másik hasonló helyiségben megvizsgálták volna a mennyezet állapotát, megelőzendő a hasonló eseteket.
A tegnapi esettel is bebizonyosodott: a cégvezetés nem veszi komolyan a dolgozók biztonságát és a szakszervezet bejelentéseit - állapítja meg az érdekvédelmi szervezet. A LESZ az Országos Munkavédelmi és Munkaügyi Főfelügyelőséghez fordult pártatlan vizsgálatért, szerintük ugyanis a belső ellenőrzésektől ugyanis ilyen körülmények között nem lehet valódi, független eredményeket várni.
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
A Tesco anyák napja alkalmából áruházi és irodai bejárással várta a kollégák anyukáit, hogy lehetőségük legyen jobban megismerni gyermekeik munkakörülményeit. Teljes cikk
A kormány együttműködési megállapodást kötött a Yettel Magyarországgal és a Cetin Hungary Zrt.-vel a digitalizáció és a távközlés fejlesztése... Teljes cikk
A Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara (DUIHK) tagvállalatai javulásra számítanak üzleti helyzetük tekintetében, és nem számítanak a... Teljes cikk
- Karácsony Gergely: megőrizzük a Budapest-családban dolgozó 27 ezer dolgozó reálbérét 2 hete
- Már lehet pályázni a Sokszínű és Méltányos Munkahely elismerésre 3 hete
- Folytatódik Zalaegerszegen az ipari park kialakítása - akár 500 új munkahely is létrejöhet a térségben 1 hónapja
- Íme néhány meglepő trend a munkahelyi étkezéssel kapcsolatban 1 hónapja
- Nem a vezető neme a lényeg - Aurelia Luca, Skanska 1 hónapja
- Vezetők és HR-esek továbbkattintani nem ér, foglalkozni kell a menopauzával! 1 hónapja
- Munkahelyi tréfa: benzint öntött a csikkjére és felgyújtotta kollégáját 1 hónapja
- LMP: legyen visszakövetelhető a munkaügyi szabályokat sértő akkugyárak állami támogatása 1 hónapja
- Mocskos irodai titkok: Brit dolgozók vallottak munkahelyi higiénés szokásaikról 1 hónapja
- Kis híján vasúti balesethez vezetett a forgalmista figyelmetlensége 1 hónapja
- Két év alatt átlagosan 55 százalékkal emelkedett a reptéri dolgozók bére 2 hónapja