Nagy-Britannia: 2,5 millióan voltak munka nélkül
Másfél éve a leglassabb ütemben nőtt az októberrel zárult három hónapban a brit munkanélküliek száma, amely azonban így is megközelítette a 2,5 milliót.
A most kimutatott negyedéves növekedés a legkisebb a tavaly március-májusi időszak óta. A statisztikai hivatal által alkalmazott - és elemzői körökben fontosabbnak ítélt - szűkebb mérőszám azonban, amely azt vizsgálja, hogy az álláskeresők közül ténylegesen hányan igényelnek munkanélküli segélyt, váratlanul csökkent a múlt hónapban, ami szakértők szerint jó eséllyel azt jelzi, hogy a negyedik negyedévben véget ért a brit recesszió.
A segélyben részesülő állástalanok száma novemberben 1,626 millió volt, 6.300-zal kevesebb, mint egy hónappal korábban. Ez az első csökkenés az így kimutatott brit munkanélküliségi statisztikában tavaly február óta.
A Centre for Economics and Business Research (CEBR) nevű vezető londoni gazdaságelemző csoport az adatismertetés után kiadott gyorselemzésében kiemelte, hogy a munkanélküli segélyért folyamodók számának alakulása tipikusan követő, és nem előrevetítő mérőszám, vagyis ennek alapján feltételezhető, hogy a brit gazdaságban már több hónapja megindult a kilábalás a recesszióból.
A londoni elemzői közösségben konszenzussá vált az a jóslat, hogy Nagy-Britanniában - szinte utolsóként a legnagyobb fejlett ipari gazdaságok közül - a negyedik negyedévben megkezdődött a gazdasági növekedés. A piac már a harmadik negyedévre is növekedést várt, akkor azonban a hivatalos statisztikai kimutatás szerint még mindig tartott a brit recesszió. Az volt a hatodik olyan negyedév egymás után, amelyben csökkent a brit gazdaság összteljesítménye.
Ilyen hosszú recesszióra még nem volt példa Nagy-Britanniában azóta, hogy a statisztikai hivatal 1955-ben elkezdte a rendszeres negyedéves GDP-kimutatások közlését. A recessziós előrejelzést ráadásul nemrégiben még rontotta is a brit kormány.
Alistair Darling pénzügyminiszter a brit gazdaság és a költségvetés helyzetéről tartott minapi éves parlamenti beszámolójában közölte: új becslése szerint a brit hazai össztermék az idei pénzügyi év egészében 4,75 százalékkal csökken a költségvetésben szereplő eredeti, 3,5 százalékos recessziós előrejelzés helyett.
Alistair Darling rontotta az idei államháztartási hiányra adott prognózist is. Az új előrejelzés 178 milliárd font, ami a becsült GDP 12,6 százalékával egyenlő.
Az idei brit pénzügyi évre áprilisban előterjesztett költségvetésben 175 milliárd fontos - 12,4 százalékos - idei államháztartási deficitjóslat szerepelt, és már ez is példátlan mértékű hiány lett volna a modern brit gazdaságtörténetben.
A világ legnagyobb hitelminősítő csoportja, a Standard & Poor's nemrég - hatalmas globális piaci visszhangot kiváltó lépéssel - stabilról leminősítés lehetőségére utaló negatívra rontotta Nagy-Britannia lehetséges legjobb, "AAA" szintű szuverén besorolásának kilátását, arra a véleményére hivatkozva, hogy a jelenlegi költségvetési folyamatok mellett a brit nettó államadósság középtávon elérheti a GDP 100 százalékát.
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
Életét vesztette két bányász a sziléziai Myslowice-Wesola kőszénbányában egy földrengés okozta bányaomlás után, egy harmadik társuk esetében... Teljes cikk
Spontán sztrájkba kezdtek a román kormányalkalmazottak, béremelést követelnek - írta hétfőn az economedia.ro az érintett szakszervezet vezetőjét... Teljes cikk
Qu Jing megtorlással fenyegette meg azokat a beosztottakat, akik panaszt tettek a vezetésére. Teljes cikk
- Így áll az EU-tagállamok munkanélküliségi rátája 2024 márciusában 2 hete
- A munkanélküliségi ráta alakulása Magyarországon (2021. március-2024. március) 3 hete
- Megérkeztek a KSH adatai: emelkedett a munkanélküliségi ráta 4 hete
- Jobban aggódnak a munkájukért a magyar dolgozók, mint tavaly év végén 4 hete
- A brit dolgozók 78 százaléka a munkahelyi stressz miatt mondana fel 1 hónapja
- A tartós álláskeresők elhelyezkedését segítő inkubátor program indul 1 hónapja
- Nagy Márton: jövőre újraindul a gazdasági növekedés, a munkaerőpiac is megmozdult 1 hónapja
- Új vállalkozásfejlesztési központot hoztak létre a romák elhelyezkedésének támogatására 1 hónapja
- Nagy Márton: a munkanélküliség emelkedése átmeneti 1 hónapja
- A vártnál jobban csökkent az első alkalommal munkanélküli segélyt kérők száma az Egyesült Államokban 1 hónapja
- Nagy Márton: a külföldi irányítású vállalatok 2,5-szer hatékonyabban működnek 1 hónapja