Több megyében, hét budapesti kerületben és harmincnál több városban menesztik a rendőri vezetőket az önkormányzati választások után, vagyis októberben - értesült a Népszava.
Negyven rendőri vezetőt válthat le Hatala József, melyet indokolás nélkül megtehet a törvény értelmében. A lap azt írja, hogy a főkapitány már hivatalba lépésekor kész listát kapott arról, kiktől kell megválnia, illetve kiket kell a helyükre kineveznie.
A Népszava úgy értesült, hogy januártól a rendőrök nyugdíjkorhatárát is jelentősen megemelnék. A lap információi szerint ugyanis jövő januártól a 25 éves szolgálati időt 30-ra, az öregségi korhatárt pedig 50-ről 55 évre emelnék.
A szakszervezet attól tart, hogy ezt a törvénymódosítást is képviselői indítványként nyújtják be, és így megkerülhetik az érdekképviseletekkel való egyeztetést.
A Független Rendőr Szakszervezet (FRSZ) elnöke szerint különösen nehéz lenne támogatni a kedvezményes nyugdíjba vonulás öt éves kitolását, miközben az elmúlt években megszorítások tömkelege érte a rendőrséget. Az elnök úgy véli, erős ellenállásba ütközhet a részükről egy ilyen irányú módosítás.
Szél József szakszervezeti vezető szerint amúgy sem a nyugdíjazási korhatárokat kellene emelni, hanem olyan életpályamodellt biztosítani a rendőröknek, amely mellett nem akarnak 25 év után váltani.
A napokban alakult meg a Terrorelhárító Központ után január 1-én Nemzeti Védelmi Szolgálat (NVSZ) néven, körülbelül félezer beosztottal egységes belső elhárítást hoznak létre valamennyi rendvédelmi szerv és titkosszolgálat ellenőrzésérre.
Népszava